„Megsebzett minket” – A Juve mestere a bírót kritizálta a Dortmund elleni 4–4 után

T. Z.T. Z.
2025.09.17. 07:55
null
Igor Tudor csak részben volt elégedett a döntetlennel (Fotó: Getty Images)
Kedden este a Juventus emlékezetes mérkőzésen játszott 4–4-es döntetlent a Borussia Dortmunddal a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 1. fordulójában. A gólgazdag találkozó után a két csapat vezetőedzője, Igor Tudor és Niko Kovac értékelte a történteket.

„Elkerülhető gólokat kaptunk. A pozitívum, hogy nagyszerű cserejátékosaim vannak, bárki képes megváltoztatni a meccs képétidézte a La Gazzetta dello Sport a Juventus horvát mesterét, Igor Tudort, aki nem teljesen volt elégedett a végeredménnyel. – A második félidőben nagyot küzdöttünk, sok energiát tettünk bele a mérkőzésbe, és megmutattuk, hogy nagy szívünk van és nagyszerű a kispadunk.”

A szakember aztán kritizálta Francois Letexier játékvezetőt, aki szerinte az első félidőben nem vette észre Waldemar Anton kezezését a tizenhatoson belül: „A bíró megsebzett minket, hiszen tizenegyest kellett volna kapnunk. Ezt ki kell mondani, mert a mi büntetőnkkel és az ő büntetőjük nélkül négy kettőre is megnyerhettük volna a meccset. Nem volt jó estéje.”

„A kispadról beálló játékosok jelentik a különbséget, és ezek jó jelek. A meccsek igazából az utolsó húsz percben dőlnek el, és az eddigi négy találkozónk is ezt bizonyítja. A probléma, hogy az Inter elleni bajnokinkat három nappal ezelőtt játszottuk le: Yildiz fáradt volt, a félidőben le kellett volna cserélni. Thuram is elfáradt, és Conceicao is hiányzott a játékstílusunk miatt. Cambiaso tizenöt-húsz nap után először lépett pályára, Bremer pedig hosszú kihagyás után játszott először. Ezek a problémák mind számítanak, de nagyszerű a keretem, és elfogadjuk ezt a helyzetet. Mást nem tehetünk” – tette hozzá Tudor.

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Két góllal vezettek a németek, talán elhitték, hogy megnyerték a mérkőzést, amikor megrázta magát Dusan Vlahovics.

Niko Kovac szerint idegőrlő kilencven plusz jó pár percen vannak túl a csapatok: „Idegtépő volt. Meg kell dicsérnem a csapatot amiatt, hogy ennyire jól futballoztak ilyen lelkes közönség előtt, és ennyire kiválóan teljesítettek az első félidőben. Az első játékrészben nem sok helyzetet alakítottunk ki, de uraltuk a játékot. A második félidő előtt pedig azt mondtuk: többet kell eljutnunk a pálya utolsó harmadáig, és kapura kell lőnünk” – fogalmazott a Dortmund vezetőedzője.

A BVB mestere hozzátette, a hosszabbítás perceiben történtek nem nyerték el a tetszését: „A srácok nagyszerű munkát végeztek. Az utolsó négy perc azonban nem volt jó, és ez az, ami annyira fáj most. De ettől függetlenül gratulálok a srácoknak”idézte a OneFootball portál a trénert.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Juventus (olasz)–Borussia Dortmund (német) 4–4 (0–0)
Torino, Allianz Stadion. Vezette: Letexier (francia)
Juventus: Di Gregorio – Kalulu, Bremer, L. Kelly – McKennie (Joao Mário, 59.), Koopmeiners (Locatelli, 69.), K. Thuram, Cambiaso – Jonathan David (Vlahovics, 60.), Yildiz (Zhegrova, 87.) – Openda (Adzics, 69.). Vezetőedző: Igor Tudor
Dortmund: Kobel – Ryerson, Anton, Benszebaini – Yan Couto, Sabitzer, F. Nmecha (Jobe Bellingham, 71.), D. Svensson – Adeyemi, Beier (Brandt, 71.) – Guirassy (P. Gross, 92.). Vezetőedző: Niko Kovac
Gólszerző: Yildiz (63.), Vlahovics (67., 90+4.), L. Kelly (90+6.), ill. Adeyemi (52.), F. Nmecha (65.), Yan Couto (74.), Benszebaini (86. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

Az ETO FC izlandi ellenfelet kapott a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 16:17

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43

Nyéki Balázs: Nagyon fontossá tettük magunknak a bronzérmet

Vízilabda
2026.06.15. 13:59

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
2026.06.10. 09:06
Ezek is érdekelhetik