Nem a Camp Nouban fogadja a PSG-t a Barcelona – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.19. 10:44
null
A Montjuicban fogadja a PSG-t a Barcelona (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata a Montjuic hegyen lévő Olimpiai Stadionban fogadja a címvédő Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

A Barcelona közleménye szerint a klubnak a Camp Nou átalakítása során ideiglenesen otthont adó Olimpiai Stadionban rendezik a PSG elleni BL-mérkőzést.

„A klub továbbra is intenzíven dolgozik annak érdekében, hogy a következő hónapokban megkapja a Camp Nou megnyitásához szükséges engedélyeket. A Barcelona szeretné megköszönni a tagok és a szurkolók megértését, illetve támogatását egy ilyen összetett és izgalmas folyamat során” olvasható a közleményben.

Mint ismert, a Barcelona az eredeti tervek szerint 2024. november 29-ére, a klub alapításának 125. évfordulójára tervezte a felújított Camp Nou átadását. A munkálatok késése miatt azonban az előző idényt az Olimpiai Stadionban játszotta végig Hans-Dieter Flick csapata, míg a jelenlegi idényben a Valenciát és a Getafét is az edzőközponthoz tartozó 6000 férőhelyes Johan Cruyff Stadionban látta-látja vendégül, amely a La Liga előírásánál kevesebb néző befogadására alkalmas.

Az UEFA szabályzata szerint egy klub nem változtathatja meg egy idényen belül, melyik stadionban játssza hazai mérkőzéseit. A Barcelona ezért mindent megtett, hogy a 2025–2026-as BL-idényben a Camp Nou adjon otthon a klub hazai mérkőzéseinek. 

Azonban a Marca arról ír, hogy ugyan az október 1-jei PSG elleni mérkőzésnek az Olimpiai Stadion ad otthont, a Barcelona mindent megtesz annak érdekében, hogy visszatérhessen a Camp Nouba. A katalánok klub már benyújtotta a kérelmét az Európai Labdarúgó-szövetséghez, hogy amint a Camp Nou készen áll, visszatérhessen oda. Az UEFA jelenleg értékeli a kérelmet, és hamarosan végleges választ ad a klubnak. A Barcelona azzal indokolja döntését, hogy ezzel a változtatással nem előnyt kíván szerezni, így ez nem ellentétes a szabály szellemiségével.

Az október 1-jei PSG elleni találkozó után október 21-én az Olympiakoszt fogadja a Barcelona a Bajnokok Ligájában. Az első fordulóban a Barcelona a Newcastle United vendégeként nyert 2–1-re, míg a párizsiak az Atalantát győzték le 4–0-ra.

BAJNOKOK LIGÁJA 
2. FORDULÓ
2025. szeptember 30., kedd
18.45: Atalanta (olasz)–FC Bruges (belga)
18.45: Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német)
21.00: Chelsea (angol)–Benfica (portugál)
21.00: Inter (olasz)–Slavia Praha (cseh)
21.00: Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham (angol)
21.00: Galatasaray (török)–Liverpool (angol)
21.00: Marseille (francia)–Ajax (holland)
21.00: Pafosz (ciprusi)–Bayern München (német)
2025. október 1., szerda
18.45: Qarabag (azeri)–Köbenhavn
18.45: Royale Union Saint-Gilloise (belga)–Newcastle United (angol)
21.00: Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög) Pireusz
21.00: Monaco (francia)–Manchester City (angol)
21.00: Bayer Leverkusen (német)–PSV (holland)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Athletic Bilbao (spanyol)
21.00: Barcelona (spanyol)–Paris SG (francia)
21.00: Napoli (olasz)–Sporting CP (portugál)
21.00: Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 

 

Legfrissebb hírek

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
10 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
11 órája

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 22:05

Dzsidda, Barcelona – Budapest? – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

Kylian Mbappé is bevethető a Barca elleni Szuperkupa-döntőn

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

Férfi kosár Euroliga: otthon nyert a Barcelona és a nagyot fordító Milan is

Kosárlabda
2026.01.09. 23:33

David Villa szerint világbajnok lehet Spanyolország

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 15:41

Hiába fordított a Marseille, jött Goncalo Ramos, és megmentette a PSG-t: megvan a Szuperkupa is!

Francia labdarúgás
2026.01.08. 21:21
Ezek is érdekelhetik