Hiába a sok gól, Erling Haaland a visszafogott norvég srác maradt

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.11.05. 12:54
null
Az európai klubfutball egyik félelmetes góllövője, Erling Haaland (világoskék mezben), aki a gyepen nem kíméli az ellenfelet, a pályán kívül viszont barátságos figura (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
A Manchester City csatára, Erling Haaland pazar formában várja a Dortmund elleni mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligájában.


Nehéz napok elé néz a Manchester City. Szerda este a Dortmundot fogadja a Bajnokok Ligájában, majd vasárnap következik a Liverpool elleni rangadó is az Etihad Stadionban. Némi könnyebbséget jelent ugyan, hogy mindkét találkozót hazai pályán játssza az együttes, de még így sem ígérkezik sétagaloppnak a két összecsapás. A Dortmund elleni mérkőzés természetesen elsősorban Erling Haaland személye miatt lesz érdekes. A norvég csatár 2020 és 2022 között a németek futballistája volt, és eddig kirobbanó formában teljesít az idényben. Tizenhárom tétmérkőzésen tizenhét gólt szerzett már, mindhárom BL-játéknapon eredményes volt, és mindössze két olyan találkozó akadt az évadban, amelyen pályára lépve nem szerzett gólt. A szerdai összecsapásra a Bournemouth elleni 3–1-es győzelemmel és duplával hangolt, és a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, semmit sem változott azóta, hogy Manchesterbe igazolt.

„Amióta az eszemet tudom, ugyanaz az ember vagyok, aki még Norvégiában, Brynében voltam – idézte a nagyszerű labdarúgót a klub hivatalos honlapja. – Mindössze annyi lehet a különbség, hogy azóta a futballban és az életben is sokkal tapasztaltabb lettem. Ám ez nem csoda, mert mégiscsak tizenhat éve játszom profiként. Sok országban éltem, és több nyelvet beszélek, de ugyanaz a norvég srác vagyok, aki mindig is voltam. Nem hinném, hogy más lennék csak azért, mert sok gólt szerzek. Azt sem hiszem, hogy közel lennék Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi szintjéhez. Nagyon messze vagyok ettől, senkit sem lehet egy lapon említeni velük. A szerdai mérkőzés nyilvánvalóan különleges lesz nekem. Még mindig sok barátom van a Dortmundban, akikkel folyamatosan beszélgetünk egymással. Csodálatos időszakot töltöttem el a klubban, nagyon sok szép emlékem van abból a két évből.”

A BL 2022–2023-as kiírásában a csoportkörben kétszer játszott a Dortmund ellen, a hazai pályán 2–1-re megnyert meccsen győztes gólt szerzett, míg az idegenbeli 0–0 során a szünetben lecserélték.

„Nagyon nehéz olyan világklasszist találni, mint Erling Haaland, aki amellett, hogy kiváló futballista, mindig azt nézi, mi a legjobb a csapatnak. Nem csak a góljai miatt annyira fontos játékos. Tíz évre írt alá, a védekezésbe is rendre besegít, ez mindent elmond a hozzáállásáról. Nehéz napok elé nézünk, a Liverpool elleni rangadó után lesz tíz nap szünet, akkor biztosan elmegyek valahova pihenni egyet.”
Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a BBC-nek
A Borussia Dortmund az Augsburg elleni 1–0-s győzelemmel hangolt a szerdai találkozóra. A hétvégi bajnoki mérkőzést kisebb megfázás miatt kihagyta a 22-szeres válogatott Nico Schlotterbeck, de a Ruhr Nach­richten szerint a 25 éves középhátvéd hétfőn már a társakkal edzett, és jó esély van rá, hogy szerda este kezdőként fusson ki az Etihad Stadion gyepére. Niklas Süle is kihagyta a hétvégi bajnoki találkozót, ő még az Eintracht Frankfurt elleni Német Kupa-meccsen kapott rúgást a lábára. A 30 éves német válogatott játékos hétfőn még külön edzett, ám a Bild információi szerint tagja lesz az Angliába utazó keretnek.
Újra pályára léphet a betegségből felépülő Nico Schlotterbeck

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Szerdai mérkőzések
18.45: Pafosz (ciprusi)–Villarreal (spanyol) (Tv: Sport2)
18.45: Qarabag (azeri)–Chelsea (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Ajax (holland)–Galatasaray (török)
21.00: FC Bruges (belga)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Internazionale (olasz)–Kajrat Almati (kazah) (Tv: Sport2)
21.00: Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) (Tv: Sport2, 23.00: felvételről)
21.00: Olympique Marseille (francia)–Atalanta (olasz)
21.00: Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Bayern München

4

4

14–3

+11 

12 

  2. Arsenal

4

4

11–0

+11 

12 

  3. Paris SG

4

3

1

14–5

+9 

  4. Internazionale

3

3

9–0

+9 

  5. Real Madrid

4

3

1

8–2

+6 

  6. Liverpool

4

3

1

9–4

+5 

  7. Tottenham

4

2

2

7–2

+5 

  8. Borussia Dortmund

3

2

1

12–7

+5 

  9. Manchester City

3

2

1

6–2

+4 

10. Sporting

4

2

1

1

8–5

+3 

11. Newcastle United

3

2

1

8–2

+6 

12. Barcelona

3

2

1

9–4

+5 

13. Chelsea

3

2

1

7–4

+3 

14. Atlético Madrid

4

2

2

10–9

+1 

15. Qarabag

3

2

1

6–5

+1 

16. Galatasaray

3

2

1

5–6

–1 

17. PSV Eindhoven

4

1

2

1

9–7

+2 

18. Monaco

4

1

2

1

4–6

–2 

19. Atalanta

3

1

1

1

2–5

–3 

20. Eintracht Frankfurt

4

1

1

2

7–11

–4 

21. Napoli

4

1

1

2

4–9

–5 

22. Marseille

3

1

2

6–4

+2 

23. Juventus

4

3

1

7–8

–1 

24. FC Bruges

3

1

2

5–7

–2 

25. Athletic Bilbao

3

1

2

4–7

–3 

26. Royale Union Saint-Gilloise

4

1

3

4–12

–8 

27. Bodö/Glimt

4

2

2

5–8

–3 

28. Pafosz

3

2

1

1–5

–4 

29. Bayer Leverkusen

3

2

1

5–10

–5 

30. Slavia Praha

4

2

2

2–8

–6 

31. Olympiakosz Pireusz

4

2

2

2–9

–7 

32. Villarreal

3

1

2

2–5

–3 

33. Köbenhavn

4

1

3

4–12

–8 

34. Kajrat Almati

3

1

2

1–9

–8 

35. Benfica

3

3

2–7

–5 

36. Ajax

3

3

1–11

–10 

 

 

Legfrissebb hírek

Percek alatt lerendezte a Sunderlandet a City, már csak két pontra van az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.12.06. 18:00

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 19:31

Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

Vízilabda
2025.12.03. 10:57

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43

Az RK Zagreb elleni újabb siker aranyat érhet a Szegednek

Kézilabda
2025.11.27. 10:59
Ezek is érdekelhetik