Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.03.19. 11:29
Kerkez Milos és Sallai Roland csatája (Fotó: Getty Images)
A Liverpool bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután az 1–0-ra elveszített odavágó után 4–0-ra legyőzte a Galatasarayt. A siker után Kerkez Milos is értékelt a Liverpool hivatalos honlapjának.

Egyszerre három magyar volt a pályán a Liverpool–Galatasaray nyolcaddöntőben: a hazaiaknál Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik, a vendégeknél pedig Sallai Roland játszotta végig a mérkőzést. Kerkezt a Liverpool hivatalos honlapja kérdezte a meccs után.

„Ez az idény egyik legjobb teljesítménye volt. Szerintem ma minden játékos hozzátette a magáét, jól szereztük meg a labdákat, remekül támadtunk le, és gyorsan lendültünk támadásba.”

Kerkez hozzátette, hogy a játékuk feltüzelte a szurkolókat, és fordítva is igaz, a szurkolók is feltüzelték a játékosokat. 

„Soha nem éreztem ilyet egy Bajnokok Ligája-estén, ez különleges volt, hálás vagyok ezért a tapasztalatért. Nagyon büszke vagyok a srácokra. Tökéletesen végrehajtottuk a tervet.”

A magyar válogatott játékos elmondta, hogy sok helyzetet alakítottak ki, hiszen a négy gól mellett Florian Wirtznek is voltak lehetőségei, valamint kihagytak egy tizenegyest is. Kiemelte Szoboszlai teljesítményét is.

„Ő tényleg csúcs. Rengeteg az önbizalma, nagyon sokat ad nekünk. Amennyit fut, ahogy letámad... Szerintem mindenkit magával ragad. Nagyon fontos ő számunkra, és remélem, hogy így folytatja.”

Kerkez hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a Paris Saint-Germain a címvédő, nagyszerű csapatnak tartja a következő BL-ellenfelet, de már várja a párharcot. Viszont most a Premier League-ben is pontokat kell szerezniük, így a Brightonra kell figyelniük. De összejöhet-e a Liverpoolnak a BL-döntő?

„Beszélünk róla, de majd meglátjuk. Különleges lenne számomra, ám most meccsről meccsre kell haladnunk. Szerintem nagyon jó csapatunk van, amelyet nehéz legyőzni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–Galatasaray (török) 4–0 (1–0)
Liverpool, Anfield, 59 980 néző. Vezette: Pawel Raczkowski (Listkiewicz, Kupsik) – lengyelek
LIVERPOOL: Alisson – Frimpong (C. Jones, 67.), I. Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch (Nyoni, 89.), A. Mac Allister – Wirtz (Ngumoha, 89.), Szoboszlai, Szalah (Gakpo, 74.) – Ekitiké (Chiesa, 89.). Menedzser: Arne Slot
GALATASARAY: Cakir – Boey (N. Lang, a szünetben; Icardi, 80.), Singo, Bardakci (Elmali, 73.), Jakobs – Torreira (Akgün, 60.), Lemina – Sallai, Sara, Yilmaz – Osimhen (L. Sané, a szünetben). Vezetőedző: Okan Buruk
Gólszerző: Szoboszlai (25.), Ekitiké (51.), Gravenberch (53.), Szalah (62.)
Továbbjutott: a Liverpool, 4–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Horrorisztikus sérülést szenvedett Noa Lang Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

A Real Madrid után a Barcelona első számú kapusára is hosszabb kihagyás vár

Spanyol labdarúgás
1 órája

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2 órája

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
2 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
5 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
5 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
13 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
14 órája
Ezek is érdekelhetik