„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.04.09. 00:27
Szoboszlai Dominik bízik a fordításban (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a címvédő Paris Saint-Germain 2–0-ra lelépte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján szerda este Párizsban. Szoboszlai Dominik a BeIn Sports angol csatornájának nyilatkozott.

 

„Nagyon nehéz meccs volt, fantasztikus csapat ellen játszottunk, de kilencven perc még hátravan, továbbra is bízunk benne, hogy fordíthatunk. Mindenki nevében mondhatom, beleértve a társaimat, a vezetőedzőt, a szurkolókat, hogy megyünk tovább és mindent megteszünk a továbbjutásért.”

„Kaptunk egy szerencsétlen gólt, de ez nem változtat azon, hogy kettővel mennek a visszavágó előtt. Egyelőre a Fulham elleni meccsre kell koncentrálnunk, az is egy nagyon fontos összecsapás lesz, aztán az Anfielden bizonyíthatunk kedden. Az egy nagyon más meccs lesz, hazai pályán, más atmoszférában, más felfogású csapatokkal, taktikával. Mindenki velünk lesz, nem csak tizenegyen lépünk pályára, hiszen a szurkolók mögöttünk állnak majd. Mindenki tudja, az Anfield milyen estékre képes... Ezek a srácok megmutatták már párszor, honnan képesek visszajönni, szeretném én is megmutatni ezúttal, velük együtt.”

„A helyzet az, hogy mindig a dolgok pozitív oldalát kell nézni, de amikor állandóan azt mondjuk, hogy csak pozitívan, pozitívan, pozitívan, majd nem változik semmi, az nehéz, viszont ezekben az időkben kell a leginkább összetartanunk, küzdeni egymásért és menni tovább” – nyilatkozta Szoboszlai Dominik. 

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Arne Slot a BL-negyeddöntő odavágójának elvesztése után: Ha az egész meccset nézzük, szerencsések vagyunk, hogy csak kettőt kaptunk.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool FC (angol) 2–0 (1–0)
Párizs, Parc des Princes. Vezette: José Sánchez (spanyol)
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, Joao Neves – Doué (I Kang In, 78.), O. Dembélé (L. Hernández, 88.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Liverpool: Mamardasvili – J. Gomez, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez (Robertson, 78.) – Gravenberch, A. Mac Allister – J. Frimpong (Nyoni, 90+1.), Szoboszlai (C. Jones, 78.), Wirtz (Gakpo, 78.) – Ekitiké (Isak, 78.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Doué (11.), Kvarachelia (65.)
A visszavágót jövő kedden 21 órakor rendezik Liverpoolban.

Legfrissebb hírek

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
5 órája

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
5 órája

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
5 órája

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
8 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
13 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
14 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
15 órája
Ezek is érdekelhetik