Görbicz Anita még Ashley Cole-t is felülmúlta a BL-döntőt kísérő fesztiválon

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2026.05.29. 06:35
null
Nagy László és Ashley Cole is csak leste, milyen jó teljesítményt nyújt az ügyességi versenyeken Görbicz Anita (Fotó: Árvai Károly)
Kézilabdások és futballisták mérték össze erejüket a Hősök terén vidám ügyességi versenyen, az eseményen azt is megtudtuk, hogy Nagy László miért szorít a PSG, míg Torghelle Sándor az Arsenal sikeréért a BL-döntőben.

KÜLÖNLEGES ESEMÉNYNEK lehettek szemtanúi, akik csütörtök délután kimentek a Bajnokok fesztiváljára. A Hősök terén felállított műfüves kispályán ugyanis „Legendák egy pályán” címmel a kézilabda és a labdarúgás ismert sztárjai mérték össze erejüket. Az elnevezés alapján sokat arra számítottak, hogy futballmérkőzésre kerül sor, de hamar kiderült, valójában többfordulós akadályversenyt takar. A meghívott sportolókban közös volt, hogy mindannyian pályára léptek a Bajnokok Ligájában, a labdarúgók közül Torghelle Sándor a Panathinaikosz szerelésében a 2005-ös, Juhász Roland az Anderlecht tagjaként a 2005-ös, a 2006-os és a 2012-es csoportkörben játszott, a kézilabdások közül pedig Görbicz Anita a Győri Audi ETO-val ötször, Nagy László a Barcelonával kétszer nyerte meg a sorozatot. A négy magyar sportoló mellé külföldi sztárvendég is csatlakozott, az Arsenallal a 2006-os BL-döntőt elveszítő, a Chelsea-vel viszont a 2012-es BL-döntőben diadalmaskodó Ashley Cole tűnt fel a gyepen.

A világhírű Ashley Cole megmutatta, hogy nemcsak rúgni tudja pontosan a labdát, hanem dobni is (Fotó: Árvai Károly)
Fotó: Árvai Károly

„A barcelonai időszakomból adódóan szorosabb a viszonyom a labdarúgással, egy-két edzőnél a bemelegítő gyakorlatok között előfordult, hogy fociztunk – árulta el lapunknak az esemény előtt Nagy László. – A mérkőzéseken csak a kapuban álltam, azt nem mondom, hogy sokat védtem, de igyekeztem kamatoztatni a testi adottságaimat. Ami a szombati finálét illeti, a párizsiak támadóbb jellegű focit képviselnek, az Arsenal kevésbé, de egy döntőben nem feltétlenül ez a lényeg. Aki miatt inkább a PSG-nek szurkolok, az Luis Enrique, egy időben voltunk Barcelonában, együtt jártunk katalán nyelvórákra a klubon belül, így személyesen is ismerem. A végeredmény? Három egyre nyer a PSG!”

A csaknem negyven percig tartó akadályversenyen az öt sportoló különböző ügyességi versenyekben mérte össze erejét. Először a műfüves pálya egyik kapujába beállított fal kisebb-nagyobb kör alakú kivágásaiba kellett berúgni/bedobni a labdát, és így gyűjteni a pontokat, majd a szemközti kapu kapufáit, lécét kellett eltalálni egyre növekvő távolságból, végül egy szlalompályát kellett időre teljesíteni, és a kapuba ívelni lábbal vagy kézzel a labdát. A feladatok jellegéből adódóan a kézilabdásoknak is ugyanannyiszor kellett labdába rúgniuk, mint a futballistáknak dobniuk, a jó hangulatú esemény végére a pontok összesítéséből kialakult a végeredmény: az élen Torghelle Sándor és Görbicz Anita végzett holtversenyben, majd a rögtönzött „szétlövést” a kézilabdás klasszis nyerte meg.

 

„Örülök, hogy részt vehettem ezen a jó hangulatú versenyen – mondta az eredményhirdetés után a pálya közepén adott interjúban Ashley Cole. – A BL-t megnyerni örökre szóló élmény, de az is csak egy meccs, és az élet megy tovább. A mostani döntő esélyesének az Arsenalt tartom. Fantasztikus játékosokból áll, ráadásul hosszú idő után megnyerte a Premier League-et, ami nagy önbizalmat ad a csapatnak.”

Fotó: Árvai Károly

Az eseményt követően Torghelle Sándor is jókedvűen osztotta meg gondolatait. A Bajnokok fesztiváljával kapcsolatban kiemelte, a Hősök tere eleve csodálatos látvány az ide érkező turistáknak, a BL-döntővel kapcsolatos programok pedig még különlegesebbé teszik az élményt. S hogy ki nyer szombaton?

„Az Arsenal – felelte lapunknak Torghelle Sándor. – Gyerekkorom óta közelebb áll hozzám, mint az ellenfele, ráadásul Thierry Henry miatt a tizennégyes szám mindig az egyik kedvencem volt. Tetszik az is, amit ebben az évben mutatott a csapat. Mikel Arteta megszervezte együttesét, a védekezést kimondottan, nehéz ellene gólt szerezni. Persze a PSG-ben is találni elég jó lábú és gyors játékost, velük is számolni kell… De győzzön az Arsenal!”

 

Legfrissebb hírek

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
6 órája

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01

ETO FC: Az új edző jól, a klub elégtelenre vizsgázott

Bajnokok Ligája
2026.07.16. 10:19

Továbbjutott a BL-ben a KÍ Klaksvík, luxemburgi ellenfele lesz az ETO-nak a Kl-ben

Bajnokok Ligája
2026.07.15. 22:40

A volt DVTK-edző azeri csapata kettős győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 23:03

Efraín Juárez: Látszik, hogy sokkal bővebb játékoskeret kell

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 22:15

A győrieknél megint Nfansu Njie az előretolt támadó – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 18:04

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10