Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

R. P.R. P.
2026.05.21. 22:26
null
Lőw Zsolt (Fotó: Dömötör Csaba)
Lőw Zsolt volt a Hazafutás vendége, az interjúban a Bajnokok Ligája-döntőről is elmondta a véleményét. Beszélt többek között arról is, hogy miként segíti a PSG-t, amelynél korábban dolgozott.

„Örülök, hogy az Arsenal és a PSG is bejutott a döntőbe – mondta Lőw Zsolt a Nemzeti Sportrádiónak. – Nyilván a Bayernnek is örültem volna, de ennek a két csapatnak is. A PSG-nek azért, mert váltottak, elengedtek egy utat, ráléptek egy másikra, és azon konzekvensen mennek Luis Enriquével már nagyon hosszú ideje. Borzasztóan nagy öröm nekem, hogy ilyen tervezetten és ilyen jó munkával ennyire stabilan tudnak futballozni a BL-ben.”

„A mai napig kapcsolatban vagyok velük. Felajánlottam nekik, hogy ha bármire szükségük van, ha elakadnának, akkor ott vagyok, és segítek. Váltottunk is egy-két telefonhívást, egy-két apró dologban kértek segítséget.”

„Az Arsenal is nagy utat járt be Artetával, abszolút megérdemelten van ott. A Premier League-győzelemmel, egy óriási sikerélménnyel, euforikus állapotban érkezhetnek meg a döntőre. Nagyon jó, kiegyenlített döntőt várok. Győzzön a jobbik!”

„A PSG-nek nagy előny, hogy sorozatban másodszor van ott. Nem mondom, hogy kialakult valamilyen rutin, mert a BL-döntőt nem lehet így kezelni, de mindenféleképpen nagyobb magabiztosságot ad. 51:49 arányban a PSG-t látom esélyesebbnek.”

A teljes interjú

 

Legfrissebb hírek

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
5 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
6 órája

Amikor a BL-döntő játékvezetője nem elég jó a világbajnoksághoz

Bajnokok Ligája
6 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
14 órája

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik