Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Ráadásul Luis Enrique, a PSG edzője harmadszor nyerte meg adott csapatával a trófeát, a párizsiakkal kétszer, először pedig a Barcelonával diadalmaskodott, még 2015-ben.
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ám azon a szinten játszottunk, amire képesek vagyunk. Lehet, hogy erőnlétileg még nem vagyunk a csúcson, azonban a szurkolóink segítségével átlendültünk ezen és sikerült végül megnyernünk a kupát. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy mik a gyengeségeink, ezeken még javítanunk kell, de nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló mentalitású társaságnak lehetek az edzője. Mostantól az lesz számunkra a fő motiváló erő az idény során, hogy sorozatban harmadszor is megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Ambiciózusnak kell lennünk, és hinni magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nehéz lesz, és nem akarok önelégültnek tűnni azzal, hogy ezt kimondom, de egyértelműen ez a célunk” – fogalmazott Luis Enrique a meccs után.
Kollégája és honfitársa, Unai Emery 2016 és 2018 között két évig volt a PSG edzője is, és negyedik alkalommal szerepelhetett az európai Szuperkupa-mérkőzésen mindenkori csapatával, ám ahogy most az Aston Villával, úgy a korábbi három alkalommal a Sevillával (kétszer), majd a Villarreallal sem sikerült elhódítania a serleget. Ennek ellenére sem nyilatkozott csalódottan.
„Boldog vagyok, mert annak ellenére, hogy nagyon sok fontos játékosom hiányzott ma, meg tudtuk mutatni, milyen közel állunk a legjobbak szintjéhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs már dolgunk, még nagyon sok munka vár ránk. Azt éreztem a csapaton, hogy versenyre tud kelni a PSG-vel és számomra ez volt a legfontosabb visszajelzés ezen a mérkőzésen. Persze nagyon szerettem volna, ha megnyerjük a trófeát, de ez nem jött össze. Ugyanakkor tekintetbe véve azt, ahogyan játszottunk, amilyen helyzeteket kialakítottunk és a játékosaink minőségét is mérlegre helyezve, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy büszke vagyok a csapatomra” – jelentette ki Unai Emery.
EURÓPAI SZUPERKUPA
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ASTON VILLA (angol) 2–1 (1–1)
Salzburg, Red Bull Aréna. Vezette: Artan (szomáliai)
Paris Saint-Germain: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, N. Mendes (L. Hernandez, 75.) – Zaire-Emery, Vitinha, J. Neves (Fabián Ruiz, 75.) – Akliouche (O. Dembélé, a szünetben), D. Doué (Mayulu, 87.), Kvarachelia (Beraldo, 88.). Vezetőedző: Luis Enrique
Aston Villa: Bizot – Cash, Lindelöf, P. Torres (Mings, 79.), Maatsen – B. Kamara (Bogarde, 72.), J. Gomes (Barkley, 79.) – McGinn (Alysson, 73.), Hemmings, Buendía – Madjo (Abraham, 72.). Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Kvarachelia (21.), Doué (62.), ill. Madjo (45.)

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát








