BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

L. M.L. M.
2026.11.04. 09:30
Bruno Fernandes szerint a klubnak nagyon kellett ez a győzelem (Fotó: Getty Images)
A Manchester United hazai pályán kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen a Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában. A találkozó után a manchesteri klub kapitánya, Bruno Fernandes értékelt, aki kiemelte, Michael Carricknek korábban igaza volt, amikor a kispadra tette, ugyanakkor nem az ő állásának megmentése érdekében nyertek.

Már-már fergusoni időket idéző feltámadást mutatott be a Manchester United a Roma ellen a Bajnokok Ligájában. A 3–2-es győzelem kulcsfigurája a találkozó végén kiállított Matheus Cunha volt, a felzárkózást a „vörös ördögök” csapatkapitánya, Bruno Fernandes indította el. A portugál a lefújást követően az Amazon Prime kamerái előtt beszélt a mérkőzésről. 

„Nehéz időszakon vagyunk túl, de nagyon fontos volt, hogy ma nyerni tudtunk” – kezdte. Fernandes kitért arra is, hogy a szurkolóknak igazuk van a játékosok teljesítményével kapcsolatban, de reméli, a győzelem elindíthat valami pozitív változást. 

Arra a kérdésre, hogy szerinte megmentették-e a vezetőedző, Michael Carrick állását, így válaszolt: „Nekünk senki állását nem kell megmentenünk. A szurkolóknak és a klubnak volt szüksége erre a győzelemre. Nagyon keményen dolgozunk, hogy kijussunk ebből a szituációból”.

„Sok hazugság keringett köztem és a menedzser között történt dolgokról. Mindent tisztáztunk, aztán a menedzser úgy döntött, hogy a kispadra ültet, mert nem teljesítek jól, és ez fair. Mindenki azt gondolta, hogy ez büntetés a szavaimért. Ha így is volt, akkor is helyesen tette, ő az, aki meghozza a döntéseket. Ez nem változtat a menedzserbe, a stábba és a klub minden játékosába vetett hitemen. És a célomon sem változtat, hogy minden kib...ott meccset megnyerjek, ami előttem áll” – zárta le az interjút.

Carrick a győzelem ellenére nem nyugodott meg: „Hogy ez helyes-e vagy helytelen, normális-e vagy sem, azt nem tudom, de nem éreztem megkönnyebbülést. Őszintén örültem a játékosoknak”. A vezetőedző kiemelte, hogy látta játékosain, mindent beleadtak, és jó volt közösen átélni a győzelem érzését. 

A Roma a Real Madrid után ismét előnyből bukott el egy mérkőzést a BL-ben, az olaszok vezetőedzője, Gian Piero Gasperini szerint azonban a két találkozó teljesen más volt. 

„A Real ellen minden az utolsó percekben, pontrúgásokból történt. Nem mutatkoztak a visszaesés jelei – ellentétben a mostani esettel, ahol a tizenegyes nagy lendületet adott az ellenfélnek” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. 

Magát a büntetőt is kritizálta, szerinte ezt Olaszországban nem ítélnék meg: „Azt reméltük, hogy az ilyen »könnyű« büntetőítéletek már a múlté. Olaszországban már nem ítélnek meg ilyesmit, de Európa más részein még találkozunk velük. Ez kifejezetten bosszantó.”

Bajnokok Ligája
13 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Az Inter simán nyert Hollandiában; a Slovan újabb pofonba szaladt bele; a Lille megszerezte az első pontját.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Manchester United (angol)–AS Roma (olasz) 3–2 (Bruno Fernandes 58. – 11-esből, Cunha 83., 86., ill. Soulé 11., Malen 18. – 11-esből)
Kiállítva: Cunha (90+1.)

 

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
22 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
44 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
1 órája

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
2 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
4 órája

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
5 órája