Bajnokok Ligája: elképzelhető, hogy Kassai Viktor vezeti a szombati döntőt

Vágólapra másolva!
2011.05.25. 07:51
Bár erős a konkurencia, egyáltalán nem lenne meglepő, ha Kassai Viktor vezetné a Barcelona–Manchester United mérkőzést a Bajnokok Ligája döntőjében szombaton, hiszen sok magasan jegyzett mérkőzésen dirigált, többek között a 2008-as olimpiai fináléban és tavaly a Spanyolország–Németország világbajnoki elődöntőben is.

Ezt alátámasztja, hogy a Német Labdarúgó-szövetség a hírek szerint Kassai Viktort szerette volna bírónak az Uruguay elleni vasárnapi felkészülési meccsre, ám az UEFA arra kérte a magyar szövetséget, ne küldje ki a játékvezetőt. Ez is a korábbi híreket erősíti, melyek szerint Kassai Viktor azon bírók között van, akik szerepet kaphatnak a döntőben.

A finálé levezénylésére egyébként még az olasz Nicola Rizzolinak van jó esélye, a katalán Mundo Deportivo neves újságírója, Francesc Aguilar szerint a magyar bíró mellett neki van még nagy sansza arra, hogy elküldjék a londoni találkozóra.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ötnapos edzőtábor vár az U19-es válogatottra

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
2025.03.04. 14:55

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.04. 09:03

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59
Ezek is érdekelhetik