BL: Azt kaptam, amit vártam – Lisztes Krisztián

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 08:27
null
Lisztes Krisztián (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A találkozó után Lisztes Krisztián, a zöld-fehérek korábbi játékosa is értékelt.

„Azt kaptam, amit vártam, nagyon intenzív összecsapás volt – mondta el a véleményét Lisztes Krisztián.– Az első félidőben jól jött ki a Fradi a labdaváltásokból, szépen kontrollálta a játékot, teljesen megérdemelten szerzett vezetést. Ezután a semmiből egyenlített a Qarabag, sajnos a gól előtt kellemetlenül pattant meg Dibusz Dénes előtt a labda, ezért nem tudta oldalra ütni, ez benne van a játékban. A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, a széleken meg is tudták időnként bontani a Ferencváros védelmét. Jól képzett játékosok alkotják a Qarabagot, ezt be is bizonyították, ám kis szerencsével nyerhetett volna az FTC. A kényszerű cserék miatt meg kellett bontani a védelmet, ez sohasem jó, ám ezt is jól oldotta meg az együttes. A szakmai stáb kiválóan készítette fel a csapatot, a jövő héten hazai pályán ki kell harcolni a továbbjutást.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

QARABAG (AZERI)–FERENCVÁROS 1–1 (1–1)
Baki,
Tofiq Bahramov Stadion,29 500néző.Vezette:Ekberg (svéd)
QARABAG:Mahammadaliyev – Vesovics, Mustafazade, B. Hüseynov, Bayramov – Qarayev, M. Jankovics (Júlio Romao, 84.), Ozobic (Seydayev, 79.) – Owusu, Wadji (Leandro Andrade, 90+3.), Zoubir.Vezetőedző:Qurban Qurbanov
FERENCVÁROS:Dibusz – Botka, S. Mmaee (Thelander, 57.), Knoester (Kovacevic, 67.), Civic – Esiti, Laidouni (Besic, 88.)– A. Traoré, Zachariassen, Nguen – F. Boli (Vécsei, 67.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző:Owusu (34.), ill. F. Boli (17.)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
2025.03.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik