BL, E-csoport: Werner egy félidő alatt lerendezte a Rennes-t

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.04. 22:57
null
Timo Werner egy félidő alatt duplázott a franciák ellen (Fotó: AFP)
A Chelsea 3–0-s sikert ért el a Rennes ellen, míg a Sevilla emberhátrányban futballozva, kétgólos hátrányból állt fel és gyűjtötte be a három pontot a Krasznodar ellen a Bajnokok Ligája E-csoportjában.

Nehéz lett volna azt mondani, hogy nem a Chelsea a Rennes elleni találkozó esélyese. Már csak a londoniak remek hazai mérlege miatt is: a „kékek” a Stamford Bridge-en lejátszott legutóbbi 15 csoportmeccsükből tizennégyet behúztak, legutóbb a Valencia tudta legyőzni őket.

A meccs különleges presztízzsel bírt a Chelsea kapujában álló Édouard Mendy számára. A szenegáli válogatott kapus szeptember végén 24 millió euróért cserébe érkezett a Rennes-től. S ha nem is volt nehéz dolga, ismét tanújelét adta annak, hogy megérte a pénzt. Merthogy nem kapott gólt korábbi csapattársaitól.

A Mendy helyére hozott, szintén szenegáli Alfréd Gomis már kevésbé lehetett boldog. A 27 éves kapus már a 10. percben a hálójából szedhette ki a labdát. Timo Werner volt eredményes (1–0) – tizenegyesből. Majd a videobíró segítsége és Dalbert kezezése után másodszor is – immáron a 41. percben (2–0).

A német támadó az első tíz BL-góljából hatot tizenegyesből szerzett, ezzel új rekordot állított fel a sorozatban.

Hogy még súlyosabb legyen a Rennes helyzete, a brazil bekk volt az, aki szabálytalankodott az első tizenegyesnél is, s mivel mindkét esetnél kapott egy sárga lapot, így a franciák megfogyatkoztak még az első játékrész vége előtt...

A második félidő elején Tammy Abraham növelte háromgólosra a hazai előnyt. A változatosság kedvéért ez a gól akcióból, Reece James centerezése után született (3–0). Innentől – miként a BT Sport brit kommentátorai is fogalmaztak – csak az tűnt kérdésesnek, mennyire akarja megrázni magát a Chelsea, „hány gólt lőnek még”Lampard tanítványai.

Kevesen gondoltuk volna ekkor, hogy a válasz a nulla lesz. Mindezt úgy, hogy Wernernek, majd később a cserecsatár Giroud-nak is akadt ziccere. A hajrában aztán Mendynek kellett bravúrt, sőt bravúrokat bemutatnia, illetve a partjelzőnek behúzni egy elsőre megkérdőjelezhetőnek tűnő lest, hogy ne a Rennes tudja közelebb lopni magát a londoniakhoz.

A csoport másik meccsén a Sevilla emberhátrányban is fordított a Krasznodar ellen. A találkozó hőse Jusszef en-Nesziri lett, aki 9 perccel a beállása után egyenlített, majd újabb három perc elteltével a győztes gólt is megszerezte (3–2). Mindezt úgy, hogy Jesús Navast már az első félidő végén kiállította a játékvezető…

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
E-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) 3
–2 (Rakitic 42., el-Nesziri 69., 72., ill. Szulejmanov 17., M. Berg 21. – 11-esből)
Chelsea (angol)–Rennes (francia) 3–0 (Werner 10., 41. – mindkettőt 11-esből, T. Abraham 50.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 2 1 7–0 +7 7
2. Sevilla 3 2 1 4–2 +2 7
3. FK Krasznodar 3 1 2 3–8 –5 1
4. Rennes 3 1 2 1–5 –4 1

 

Legfrissebb hírek

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12
Ezek is érdekelhetik