Úszás: kirepültek a nagyok, de maradtak ígéretes fiatalok

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.16. 15:48
null
Jóllehet a 2006-os nagy generáció tagjai erre az esztendőre már kiöregedtek az utánpótláskorúak mezőnyéből, azért akadtak remekül teljesítők az ifjabb évjáratúak között az úszók idei felnőtt országos bajnokságán is.

Ábrahám Minna, Molnár Dóra és Pádár Nikolett 2025-ben már a nagykorúak táborát erősíti, vagy ahogyan Sós Csaba szövetségi kapitány a hétvégi felnőtt ob után honlapunknak nyilatkozta: „kirepültek nagyjaink”, de hozzátette: 

továbbra is vannak ígéretes fiataljaink.

A kaposvári bajnokságot értékelve a szakvezető a fiúkkal kezdte mondandóját, és úgy fogalmazott, hogy

két figyelemre méltó teljesítménynek volt a tanúja

a Csik Ferenc Versenyuszodában.

„Az egyik Antal Dávidé, aki továbbra is mutatja tehetségét. Kiválóan úszott 200 pillangón, de egészen jó volt háton is a 16 éves nyírbátori fiatalember. A másik kiemelendő pedig a helyi versenyző, a szintén 2008-as születésű Kakuk Koppány, aki harmadik lett 200 gyorson, nagyszerű idővel, egyéni csúccsal.”

Sós Csaba válaszolt arra a kérdésre is, hogy mi várható tőlük az év további részében:

– mondta.

A kapitány a lányoknál is két nevet említett: a már a felnőtteknél is Európa-bajnoki címekig jutott, a tavalyi, párizsi olimpiát megjárt, majd Tatabányáról februárban a Bp. Honvédhoz igazolt Jackl Vivienét, aki immár Hosszú Katinka ex-férjével és egykori edzőjével, Shane Tusuppal készül, illetve azét a zalaegerszegi Nagy Napsugárét, aki tavaly a nyíltvízi úszóknál a váltóval korosztályos világ- és Európa-bajnoki aranyakat nyert.

Először is Jackl Vivienről érdemes szót ejteni, aki most kezdte új edzőjével az együttműködést. Még tapogatóznak, de hát fő számában, négyszáz vegyesen Kaposváron győzött, márpedig ha valaki 16 évesen bajnok lesz, az változatlanul nagyszerű dolog

– így a kapitány. – Végül is simán megúszta a világbajnoki szintet, s elmaradt ugyan legjobbjától, de hát másfél hónapja dolgoznak együtt.

amellett nyáron még ifi Eb és vb is vár rá.”

Nagy Napsugár is világbajnoki szintet úszott, ő 1500 gyorson lett bronzérmes remek idővel, mintegy tíz másodpercet javítva korábbi egyéni legjobbján, viszont a hazai rangsorban ezzel is csak harmadik.

„Nála még nem zárult le minden a vb-részvételt illetően, mivel ezerötszázon ketten előtte vannak jobb időeredménnyel.

– fogalmazott Sós Csaba, majd így folytatta: – Ő nem az, aki egyszer csak kilőtt, hanem gyönyörű szépen dolgozik, fejlődik és jön előre. Amellett már korábban is jelezte, hogy rá nemcsak a nyíltvízieknél, hanem medencében is kell és lehet számítani.”

A szövetségi kapitány az összkép alapján nem aggódik a magyar úszóutánpótlás, a sportág jövőbeli eredményessége miatt. Derűlátását személyes élménnyel még külön is alátámasztotta, mondván, találkozott az ob-n egy tízéves kislánnyal is, a zalaegerszegi Besenczi Hellával, a kaposvári bajnokság messze legfiatalabb szereplőjével, aki 400 és 800 gyorson indult és egyikben sem lett utolsó.

kérem, folyik a munka, na!...”

(Kiemelt képünkön: Nagy Napsugár hatalmas egyéni csúccsal megúszta a felnőtt vb-szintet és bronzérmes lett 1500 gyorson Forrás: Zalaco ZÚK)

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
5 órája

Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: Sillei Janka a Gymnasiade-arany után az Eb-ken is remekelne

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: Horváth Lotti megnyerte a vb-t, így hazajöhetett Kínából

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Kosár: kik voltak a legjobb fiatalok a férfi NB I alapszakaszában?

Utánpótlássport
2025.04.17. 14:14

Jégkorong: kijelölték a magyar keretet a hazai rendezésű U18-as vb-re

Utánpótlássport
2025.04.17. 12:03
Ezek is érdekelhetik