Mint arról beszámoltunk, nyolc éremmel, közte két arannyal zárt a magyar küldöttség a zlatibori U15-ös Gymnasiadén, az iskolás sportolók multisporteseményén. A mieink két elsőségéből az egyik Sillei Janka nevéhez fűződött birkózásban, miután a Vasas SC reménysége a 46 kilósok mezőnyében nem talált legyőzőre. Az MBSZ beszámolója szerint kezdésként Sillei technikai tussal verte a brazil Cardosót, majd az ukrán Kozakovával is elbánt, ismételten meggyőző teljesítményt nyújtva, 6–0-s sikerrel jutott a fináléba. Az aranyéremért a másik ágról az a kínai Csi jött ellenfélül, aki többek között az azeri ellenfelét is tízpontos különbséggel múlta felül. Jankával azonban nem bírt, még úgysem, hogy az angyalföldi lány néhány „ajándékpontot” is adott az ázsiainak.
A legvégén 9–4-es magyar győzelem született, ami azt jelentette, hogy Sillei Janka nyakába akasztották az aranyérmet.
„Annak ellenére, hogy győztem, összességében nem birkóztam igazán jól a Gymnasiadén – értékelte szereplését igencsak önkritikusan a kétszeres serdülő Eb-győztes ígéret az Utánpótlássportnak. –
Legalábbis a saját mércém szerint egyértelműen elmaradtam a legjobb formámtól.
Nem úgy birkóztam, ahogy szoktam, rám nem jellemző módon alig támadtam a meccseken, és szinte végig védekeztem. Szóval elég szétszórtan küzdöttem, pedig a verseny előtt még éreztem magamban az erőt és az összeszedettséget, viszont ezt a szőnyegen nem tudtam annyira megmutatni.
Annak viszont nagyon örülök, hogy bár nem úgy ment a birkózás, mint ahogyan szerettem volna, így is sikerült győznöm, és meglett az aranyérem. Ez mindenképpen önbizalom-növelő siker, és fontos pozitív visszajelzés volt a nyári világversenyek előtt.
Ráadásul nemcsak európaiak, hanem más kontinensek versenyzői ellen is kipróbálhattam magam. Különleges volt, mert korábban soha nem csaptam még össze brazil és kínai birkózóval sem. Alapvetően ők nagyon más stílust képviselnek, mint az európaiak, emiatt mindenképpen hasznos volt ezt most megtapasztalalni.
A kínai elleni döntőt például kifejezetten élveztem, olyan jót csatáztunk, hogy még sajnáltam is, amikor véget ért a döntő.
Nem azt vártam, hogy már csak legyen vége a meccsnek, hanem szívesen küzdöttem volna még vele. Ritkán van bennem ilyen érzés meccs végén, de a kínai olyan képzett és ügyes volt, hogy kiváló partnernek bizonyult. Mindent egybevéve, szuper élmény volt részt venni a Gymnasiadén, több másik sportág képviselőivel is megismerkedhettem, és jól éreztük magunkat együtt.
Nagyon tetszett az esemény hangulata, kicsit mintha egy fesztiválon jártunk volna.
Sillei eddig veretlen az idén: ötből mind az öt versenyt megnyerte, amelyen elindult.
Az idei versenyszezon nyitányaként a wolfurti, majd a zágrábi U17-es nemzetközi viadalon is diadalmaskodott, majd itthon az U15-ösök és az U17-esek között is megnyerte az év első hazai válogatóversenyét, s ezek után következett az újabb arany a Gymnasiadén.
Ugyan még idén is serdülőkorúnak számítok, és természetesen az a célom, hogy az előző két esztendőt követően ismét győzzek az U15-ös Eb-n, azonban emellett már az idősebbek között, az U17-esek világversenyein is szeretném megméretni magam.
Nyilván, a kadétok között egyelőre még a tapasztalatszerzésről és a tanulásról szól minden, de persze jó lenne valami szép eredményt is elérni.
Azt gondolom, az U17-es Eb-n akár pontszerző helyre is képes lehetek odaérni, azonban még jobb lenne az éremszerzés. Nagy feladat lesz, ám nem lehetetlen küldetés.
Az U17-es világbajnoki szereplés már jóval nagyobb falat lesz, ugyanis bejönnek a képbe pluszban még az amerikai és az ázsiai kontinens versenyzői is. A vébé kapcsán most még nincs konkrét célom, az Európa-bajnoki szerepléstől is nagyban függ, hogy milyen várakozásiam lehetnek egy az Eb-nél jóval erősebb mezőnyben. Egy dolog biztos: annak örülnék, ha minél több meccset tudnék majd vívni. Egyébként szívesen kipróbálnám magam egy amerikai vagy japán lány ellen; jelenleg ők a világ legjobbjai, tőlük csak tanulni lehet."
Sorrendben először az U17-es Eb-t június közepén Szkopjéban, majd az U15-ös Eb-t június végén Caorléban rendezik meg, míg az U17-es vb-nek július végén Athén ad otthont.
(Kiemelt kép forrása: Vasas SC)