BL: Remélem, otthon a gíroszos nem füstöl be – Botka

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 20:50
null
Fotó: fradi.hu
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A mérkőzés után Botka Endre és Dibusz Dénes értékelt az M4 Sportnak.

 

„Tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen okosan kell játszani, és figyelni kell az eredményre – mondta Botka Endre. – Kár, hogy egy kipattanóból tudtak egyenlíteni. A csapat minden tagja koncentráltan futballozott. A Qarabag előrefelé nagyon erősen játszott, de azért láthattuk, hogy védekezésben vannak problémáik. Ezt kell kihasználni a visszavágón, és nem lesz gond. Mivel a BL-csoportkörbe akarunk jutni, meg kell nyerni a visszavágót. Remélem, az időjárás kicsit kedvezőbben alakul, nem lesz ennyire fülledt a levegő, és a gíroszos nem füstöl be a stadionba, mint itt.”

„A második félidőben már sokkal inkább az eredmény tartására rendezkedtünk be – mondta Dibusz Dénes. Nehezek voltak a körülmények, magas volt a páratartalom. A mély talaj is sok energiát vett ki belőlünk. A végén eldőlhetett volna a meccs a javukra, ám nekik is akadtak lehetőségeik. Nem lehetünk elégedetlenek az idegenbeli döntetlennel. A kapott gólnál kicsit balszerencsések voltunk. Láthattuk, hogy jó csapat a Qarabag. Minden tudásunkra szükség lesz a visszavágón, de hazai pályán, saját közönség előtt, meg kell csinálni.”

„Kemény ellenféllel szemben léptünk pályára, minden erőnket be kellett vetni védekezésben, hogy abból támadásokat alakítsunk ki – mondta a gólszerző Franck Boli.Hazai pályán nálunk lesz az előny, mert mögöttünk lesz a közönség is. Nem tudom megmondani, hogy milyen poszton játszottam… Az edző azt mondta, hogy jobb oldalról próbáljak besegíteni középen, amennyit csak lehet, én pedig követtem ezeket az utasításokat.”

Boli reagált a távozásával kapcsolatos pletykákra is: „Jelenleg a csapattal vagyok, csak a BL-főtábla jár a fejemben.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Qarabag (azeri)–FTC 1–1(Owusu 34., ill. F. Boli 17.)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
2025.03.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik