BL: zárt kapus lesz a Barca–Fradi mérkőzés

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 13:46
null
Zárt kapuk mögött játszhat az FTC a Camp Nouban (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülés szerint nem lesznek nézők a keddi FC Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ezt később a katalán klub megerősítette a hivatalos honlapján.


A katalán klub a héten azzal a kéréssel fordult a spanyol járványügyi illetékesekhez, hogy a BL-csoportmeccsein fogadhasson nézőket a Camp Nouban. Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség a budapesti Szuperkupa-mérkőzés után engedélyezte, hogy a szurkolók korlátozott számban részt vehetnek a találkozókon (a járványügyi előírásokat betartva).

A Mundo Deportivo beszámolója alapján Alba Vergés egészségügyi miniszter és Josep Maria Argimon egészségügyi államtitkár sem támogatja a nézők beengedését, így minden bizonnyal zárt kapus lesz az október 20-i, Ferencváros elleni BL-összecsapás. Ezt pénteken a katalán klub megerősítette a hivatalos honlapján, hozzátéve, hogy egyelőre nemcsak a Camp Nouban, hanem a kézilabda-, a kosárlabda- és a futsalcsapat otthonául szolgáló Palau Blaugranában sem fogadhatnak nézőket.


Azt még nem tudni, hogy a Juventus és a Dinamo Kijev ellen is nézők nélkül lesz kénytelen játszani a katalán együttes.

Alba Vergés egészségügyi miniszter az Asnak azt is elmondta, hogy az október 24-i Barcelona–Real Madrid összecsapáson sem lehetnek nézők a stadionban, így ez lesz az első el Clásico közönség nélkül.

„Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy nézőket engedjünk a stadionokba. Nem mondom, hogy a teljes idényt üres lelátók előtt játsszuk le, de október 20-án és 24-én még biztosan nem nyithatják ki a stadionok kapuit” – mondta Vergés a Catalunya Radiónak.

Az MTI beszámolója szerint Sergi Solé, az El Mundo Deportivo című sportnapilap újságírója a Kossuth Rádiónak elmondta, az FC Barcelona az FTC elleni találkozóra ezer, a Dinamo Kijev ellenire 10 ezer, a Juventus ellenire pedig 25 ezer néző beengedését kéri a katalán kormánytól, ám ezt az illetékesek elvetették.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021

A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz)
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol)
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
10 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
10 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
22 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:41

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50
Ezek is érdekelhetik