UEFA: szankció vár a PSG-re a 200 milliós szerződés miatt

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 11:36
A BBC beszámolója szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának gazdálkodása nem felel meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénzügyi fair play szabályzatának. A francia klub elsősorban a Katari Turisztikai Hivatallal kötött mintegy 200 millió euró értékű szponzori szerződés miatt bukott meg a vizsgálatokon, amelynek pénzügyi és szakmai következményei lehetnek.

A Klubok Pénzügyi Ellenőrző Testülete (CFCB) – amelyet 2012-ben állítottak fel a klublicenc-szabályozás és a pénzügyi fair play (FFP) felügyeletére – most tartja kétnapos ülését, és állítólag néhány napon belül kiderül, mely klubok nem felelnek meg az UEFA új szabályozásának, és hogy ennek milyen következményei lesznek. Az UEFA elnöke, Michel Platini ugyanakkor a múlt héten úgy nyilatkozott, nem hiszi, hogy bármelyik klubot eltiltják a következő szezonra, még ha erre a jogi lehetőség adott is.

Az FFP értelmében egy klub veszteségei nem érhetnek el 50 millió eurónál nagyobb összeget két évre visszamenőleg, ám a szabályzat megszegése esetére nem világosak a szankciók. A PSG-nek valószínűleg gazdasági és sportszakmai következményekkel egyaránt szembe kell néznie, ami a büntetésen kívül jelentheti a Bajnokok Ligája-keretre vonatkozó korlátozást és konkrét pénzügyi célok teljesítését is.

Az UEFA könyvelők, jogi tanácsadók és marketingszakemberek segítségével vizsgálja a szerződéseket, és a PSG szponzori kontraktusa a Katari Turisztikai Hivatallal a klub katari háttere miatt is gyanús, ráadásul az összeg nagysága különösen feltűnő, ha az összehasonlítású alapul szolgáló Atlético Madrid és azerbajdzsáni turisztikai testület között köttetett megállapodással vetik össze.

A BBC információi szerint az angol csapatok közül a Manchester City az egyetlen, amelyre szankciók várnak, és húsznál kevesebb klub gazdálkodása nem felel meg az FFP-nek.

Legfrissebb hírek

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 00:16

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:52

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 21:20

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik