Ezt a sorozatot nekünk találták ki

Csodálatos volt a tegnap este. Az idő egyre hűvösebbé vált, lassan, de biztosan a nap is lement, mi pedig villámgyorsan megszereztük a vezetést. Érezni lehetett a levegőben, hogy ez egy parádés mérkőzés lesz. Benfica-Porto 3-2!Csodálatos volt a tegnap este. Az idő egyre hűvösebbé vált, lassan, de biztosan a nap is lement, mi pedig villámgyorsan megszereztük a vezetést. Érezni lehetett a levegőben, hogy ez egy parádés mérkőzés lesz. Benfica-Porto 3-2!

Egymeccses párharcon, az Estádio da Luzban fogadtuk a Portot, amire ilyenkor mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy stresszmentes kis esti szórakozás. A Ligakupa még nem olyan presztízsű sorozat, mint a bajnokság, vagy a Kupa, de azt az összeállítások is előre vetítették, hogy ez a két csapat egymás ellen mindig élet-halál harcot vív egymással. Nem a Ligakupa döntő, hanem a becsületünk volt itt a tét.

Gyorsan sikerült is nyomatékosítani ezt: SuperMaxi révén már a negyedik percben vezettünk, ami a Benfica számára sosem jelent jót: tudat alatt valahol rögtön védekezéscentrikusra áll az agy, a játék biztonságibbá válik, mi pedig csúnyán rányesünk.

Így is lett, a tizenhatodik percre máris hátrányban voltunk, bár ehhez kellett egy roppant szerencsétlen blokkolás, és egy hét méterről fejjel bebőrözött Eduardo. Igen, Eduardo, hiszen ő véd a kupa-, és Ligakupa-meccseken.

Artur pihentetésével, és a válogatott kerettag Eduardo védetésével egyébként semmi bajom, sőt! Szükség van ilyesfajta munkamegosztásra, még akkor is, ha a 1-2 tétlen hónap után Eduardo igen furcsán mozog a kapuban, és olyan, mint egy B-kategóriás pezsgőtabletta: kell neki jó 10-15 perc, hogy feloldódjon.

Capdevila: "Hű, esetleg valami rosszat mondtam?"

Túllépve azon, hogy ismét hátrányba kerültünk a saját stadionunkban, ráadásul egy egymeccses kupaelődöntőben, a fiúk ismét támadásba lendültek. Érdekesség, hogy mától napra pontosan két éve sikerült megvernünk a Portót, akkor szintén Ligakupa meccsen találkoztunk. Most látszott, hogy ez a cél újra megvalósítható, ráadásul a Porto egy szemernyivel sem játszott ötletesebben, mint ahogy idén teszi. Ismét látszott, hogy Hulk nélkül könnyen egy talicska fos lehetne ez a csapat, mert azért valljuk be, hogy Lucho González, vagy Moutinho közel sem azok a klasszis irányítók, akik meccsről meccsre az élre tudnak állni.

Egy szó, mint száz, még az első félidőben kitömhettük volna a Portót, sorra hagytuk ki a helyzeteinket, és három kapufát is vertünk. Épp egyre aggasztóbban kezdte oktrojálni az agyamat a gondolat a futball törvényszerűségeiről, miszerint a sok kihagyott helyzet megbosszulja még magát, és a végén esetleg a Porto töm ki minket. Mert egy Klasszikuson mindkét változat előfordulhat, és sokaknak van személyes élménye még arról, hogy milyen belefutni ilyenkor egy ötösbe...

Aztán nem így történt: a sokadik parádésan elvégzett Aimar szabadrúgás után Javi Garcia jutott labdához, aki centerezett, és Nolito mellkasáról kegyetlen erővel, és pontossággal máris a hálóban landolt a labda. Aki nem látott még bekkelő Benficát, meg felívelgető Sportingot, az ilyenkor azt is hiheti, hogy ilyen egy portugál rangadó, pedig de szép is lenne...

Az első félidő végéig még minden világszínvonalú volt...

Ez most egy nagyon jól sikerült első játékrész volt, nyílt sisakos játékkal, és ami ilyenkor gyakran döntő tud lenni, hogy a meccset tökéletesen kézben tartó játékvezetővel. A portóiaktól persze most sem várhattunk tisztességes, nem az ellenfélre irányuló szereléseket, vagy kevesebb színészkedést, de azért ez mégsem egy eset a lesgóllal, vagy a folyamatosan ellenünk irányuló ítéletekkel.

Ilyen feltételek mellett minden adott volt egy még jobb második félidőhöz, de nem így lett: a Porto nem volt hajlandó támadni, mi nem mentünk fejjel a falnak, így langyos mezőnyfölényünk tudatában pergette az óra a perceket. Egyértelmű volt, hogy nekünk most nincs időnk hosszabbításra, hiszen Eduardo, és Capdevila mellett talán csak Nélson Oliveira és Saviola nem vár bevetésre pénteken a tegnapi csapatból, így sietnünk kellett.

A pályán nem érdemek csatája zajlik, de egyre jobban érződött, hogy mi érdemeljük meg jobban a sikert, Jorge Jesus pedig cseréivel tett is azért, hogy ezt érvényre juttassuk: Bruno César helyett Gaitán érkezett, a jól játszó Nélson Oliveirát pedig Cardozo váltotta.

Az a Cardozo, akiről kiderült, hogy gyors! Nem viccelek (tessék megnézni az összefoglalót!), mielőtt elementáris erővel a jobb alsóba bombázott volna a vezető gólunknál, úgy verte gyászba tíz méteren a két portói kollégát, hogy azóta is Usain Bolt edzőjét fűzi Puta de Costa portói elnök, hogy néha küldjön pár edzéstervet a hátsó sornak. Érdemes hozzáfűzni, hogy Saviola (igaz, neki Nyúl a beceneve) is úgy ért fel Cardozo mellé, mintha ovisok közt szlalomozna, de szerencsére nem kellett közbeavatkoznia.

Ilyen gyorsnak nem láttam még Cardozot, és ez talán nem az én hibám!

Természetesen 3-2 után annyira nekünk sem volt már kedvünk újabb gólt kapni, így néhány okosan felépített kontrán kívül kockáztatásnak a látszatát sem akartuk mutatni. A Porto még így sem tudott helyzeteket kialakítani, vagy fölénk kerekedni, ami akárhogy is nézzük, csak még édesebbé tette ezt a rég várt pillanatot.

A Ligakupa döntőjében vagyunk, önbizalmat nyertünk, és újra meggyőződhettünk róla, hogy a Porto önerőből nem fogja tudni megnyerni a bajnokságot sem, pedig számukra csak ez az egy front maradt. Jorge Jesus a meccs után ismertette is a prioritásokat: 1. bajnokság, 2. Bajnokok Ligája, 3. Ligakupa.

Így sorba jöhet is!

A döntőben a Gil Vicente-Braga meccs győztesével találkozhatunk majd.

Videók ziccerestől, kapufástól ide kattintva böngészhetőek!