Az all-in bemondva, lássuk a lapokat!

Írtam egy több bekezdéses szösszenetet arról, hogy Guardiola egy pénisz, aki a világ minden pénzéből képes egy BL győztes, gyönyörű focit játszó Bayern Münchenből egy unalmas, identitását vesztett szart csinálni, és hogy ennek ékes példája Arturo Vidal, akit lehet szeretni vagy utálni, de aki szereti, az pont olyan gyökér, mint VV Aurélio, aki egy szérián keresztül ordítozta a nevét minden élő bejelentkezés végén. Na meg az is gyökér, aki a Való Világot nézte - ezt a fekete gyorsan be is írom magamnak.

Az a helyzet, hogy végül kitöröltem ezeket a bekezdéseket, mert 1. leszarom a Bayern Münchent, 2. leszarom Guardiolát, 3. igazából nem tettek a Benfica ellen semmit, ami miatt csesztetnem kellene őket. Ettől persze magánemberként gyűlölöm a Bayernt, és biztos vagyok benne, hogy ha meg kellene tanítanom egy kecskét szurkolni, akkor az első leckék közt lenne, hogy minden, amihez Guardiola hozzányúl, az parasztvakítás. Szerencsére ennél azonban egyszerűbb az életem, úgyhogy foglalkozzunk a saját csapatommal.

Mert amit idén elértünk az gyönyörű. Utoljára a JJ féle passzorgia repített minket a BL nyolc közé, de akkor még Witsel, Javi García, és Aimar középpályája oktatta a mezőnyt. Azelőtt a Nuno Gomes-Miccoli-Simao trió vitt el minket a nyolcig 2006-ban (a kispadon Ronald Koemannal!), akkor a MU és a címvédő Pool kiejtése után a Barca lett túl nagy falat végül. Az a csapat nemzetközi mércével nálam egy 10/6-os volt, Witselékre adnék egy 10/7-et, az idei garnitúra pedig szezonkezdetkor érdemelt volna egy 10/5-öst. Valami mégis hozza az eredményeket idén, hiszen egy rossz szezonkezdet után vezetjük a bajnokságot, ott vagyunk a BL legjobb nyolc csapata között, és a derbiket leszámítva augusztus 23 óta nem kaptunk ki a portugál bajnokságban.

Pedig nem így indult ez az év. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor a csapata edzője aláír a városi riválishoz, a legcsibészebb játékos (aki mellesleg helyettes kapitány is volt) pedig az ősi riválishoz. Papírforma szerint persze a helyükre nem jött semmi komolyabb név, és a vezetőség nyeretlen ötévesekkel töltötte fel a keretet. A tavalyi szezonban bajnokok lettünk, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy abban az évben hány meccset láttam. Azt hiszem kiégtem, nem vette már be a gyomrom az örökös ígérgetést. Úgy éreztem, hogy ez a szezon lesz az utolsó szög a koporsómba, és aztán visszavonulok a blogolástól, eladom a mezeimet ebayen, és belájkolom az Útwenger Facebook oldalát.

Nem így lett. Rui Vitória mintha Guimaraes helyett Hollywoodból jött volna: a lúzer keretből egy igazi csapatot csinált, már szeptemberre tinisztárokat faragott a nevenincs kisgyerekekből (Semedo, Guedes), majd november tájékán dobott egy igazán nagyot, és összegyúrta a fiatal Karembeut, Davidsot és Seedorfot a Zidane gyerekkori hajtincséből kinyert játékintelligenciával, hogy megalkossa nekünk Renato Sanchest, a világ legvagányabb 18 évesét. Ez a jövő, nem a dopping! Mára sérülések miatt a csapatba került a szintén fiatal Éderson és Lindelöf is, és kezd olyan lenni a keretünk, mint egy FIFA karrier mód, amikor feszegetem a határokat, hogy hány olcsó tehetséggel a kezdőben lehet megnyerni a bajnokságot.

Hogy a valóságban jó-e a Benfica játékát nézni? Mondjuk, úgy, hogy nem mindig rossz. Gaitán azt mondja, hogy rég nem volt ilyen csapategység az öltözőben, és ez meglátszik a játékon is. A srácok nyerni akarnak, és általában nyernek is. Ha az Aranycipő várományos Jonas nem hozza a gólt, akkor a szörnyű ízléssel megáldott Mitroglu lövi be, és ha nagy a baj, akkor beáll Raúl Jiménez, és kihúz minket a szarból. Az elmúlt bő egy hónapban kétszer csinálta ezt meg, és mindkétszer nyakig csücsültünk a matériában.

Ettől függetlenül lettem Rui Vitória nagy rajongója, túlságosan utálom ahhoz a magyar edzőtársadalmat, hogy a nyilatkozataiban ne érezzek hányingert a párhuzamosságokat hallván. De míg Jorge Jesus nevében a messiás bújt meg, addig Vitória neve a győzelmet jelenti. Nem tudom, hogy ez mennyire istenkáromlás, de JJ-ben az a potenciál van meg, hogy egy sokat szenvedett népet emeljen a semmiből fel (velünk egy hosszú böjt után nyert bajnokságot, a Sportinggal idén ugyanerre gyúr, és már szinte biztos, hogy automatikus BL helyen végeznek), Vitória viszont inkább egy jó pápa, aki behízelgi magát a szurkolóknak (=hívők), a játékosoknak (=bíborosok, püspökök), és az elnöknek (=a jóisten). Vitória nem egy zseni. Vitória csak egy jó pedagógus, aki most jókor van jó helyen, és rendet tesz a hamis ígéretektől hitét vesztett hívek közt.

Nem ez a szezon hozta eddigi szurkolói pályafutásom legemlékezetesebb pillanatait, de ez a szezon az, amikor egy szétszéledőben lévő Bayernt egy jól irányzott pofonnal le lehetne teríteni. Ha csak a bajszát ráncigáljuk a bajor oroszlánnak, akkor bemérged, de ha odacsapunk keményen, akkor elijeszthetjük őket a négybe jutástól. Guardiola jobb alapanyagból dolgozik, rutinosabb, és stabilabb a játékrendszere. De Vitóriának nincs vesztenivalója, és képes fellelkesíteni a játékosait. A képzeletbeli pókereasztal végső játszmájában Guardiola kezében 2 király van, Vitóriánál pedig egy egyszínű 9-10.

20:45-kor meglátjuk, hogy mi jön a flopban!

famate