A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Vágólapra másolva!
2024.09.20. 15:19
Veréb István ketrecharcosként búcsúzik (Fotó: haladasvse.hu)
Veréb István világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó szombaton a Vendetta Fight Night nemzetközi küzdősportgálán zárja le sportpályafutását a szombathelyi Savaria Arénában.

A Haladás VSE beszámolója szerint a Vendetta Fight Night 40 Hungary elnevezésű gálán 12 ország sportolói, köztük világbajnokok lépnek oktagonba, melyben összesen 18 mérkőzést vívnak majd.

A korábbi olimpikon birkózónak – aki a ketrecharccal birkózó pályafutása lezárását követően kezdett el komolyabban foglalkozni – ez lesz a negyedik MMA-mérkőzése.

„Így harminchat évesen ez méltó lezárása lehetne az egész sportpályafutásomnak. Most még fizikailag jó állapotban vagyok, és bízom abban, hogy meg tudok felelni azoknak az elvárásoknak, amiket magammal szemben támasztok. Technikás, jó bunyóval szeretnék előrukkolni a hazai közönségnek” – mondta Veréb István, aki a fővárosban készül a szombathelyi sporteseményre, amelyen K1, MMA, valamint pusztakezes boksz kategóriákban rendeznek mérkőzéseket.

 

Legfrissebb hírek

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
14 órája

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Az MBSZ kommünikében szólította fel a vizsgálatra a román szövetséget Biró Krisztiánnal kapcsolatban

Birkózás
2025.03.07. 16:01

Birkózás: a szövetség kijelölte az Európa-bajnokságra utazó keretet

Birkózás
2025.03.07. 15:07

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.06. 15:50
Ezek is érdekelhetik