„Megérdemlik az ebédet” – jutalmazta szóban a sportolókat Lőrincz Viktor, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya kedden, a tatai edzőtáborban tartott sajtónyilvános edzést követően.
A program rendhagyó volt, hiszen az április 7-én, Somorján kezdődő Európa-bajnokságra készülő birkózóválogatott a Klapka György 1. Páncélosdandár katonáival együtt dolgozott. Játékos, társas gyakorlatok, szkander és némi küzdelem is „terítékre került”, izgalmas, mókás helyzeteknek lehettek szemtanúi a sajtó képviselői.
„Rendkívüli reggeli közelharc-foglalkozáson vettünk részt – így Krizsán Szabolcs őrnagy, a Klapka György 1. Páncélosdandár parancsnoka. – A katonasportolók négy órában teljesítenek szolgálatot, nagyon sokat edzőtáboroznak itt a birkózók, köztük a sportszázad tagjai is. A birkózószövetség jóvoltából szerettük volna meginvitálni a katonákat közös tréningre, hiszen a birkózóelemek szerves részét képezik a közelharcnak. Bízom abban, hogy a jövőben is folytatjuk az együttműködést, mindkét félnek jó, ha közelebb kerül a másikhoz.”
Krizsán Szabolcs maga is elégedett volt az edzésen látottakkal, s nem csak a birkózókkal: „A többiek is ügyesek voltak, magas szintű sportolókról van szó. A katonák nagy elánnal vetették bele magukat a munkába, jó volt ezt megélni, ilyen inspiráló közegben.”
Lőrincz Viktor kifejezetten örül a kezdeményezésnek, s reméli, több alkalommal sor kerülhet még hasonlóra: „Nagyon jó hatással van a versenyzőkre és a katonákra is. Egy órán belül rengeteg olyan játékos jellegű szituációt tudtak gyakorolni, amelytől fejlődhetnek. Közeleg az Európa-bajnokság, a srácok monoton munkát végeznek, és plusz stressz is nehezedik rájuk. Próbálunk arra törekedni, hogy ne görcsösen forduljunk rá az Eb-re, ehhez tökéletes volt a mai program, hiszen felszabadulhattak kicsit, játékos formában dolgozhattak. Egyébként tényleg meglepett a csapat, délután lesz még egy edzésük, azt hittem, most tartalékolnak, de nem, nagyon odatették magukat, és felpörögtek.”
Az MBSZ szakmai igazugatója, Bácsi Péter az együttműködés sportszakmai előnyeire is felhívta a figyelmet: „Amit a szőnyegen megtanulnak, azt viszik a seregbe, amit a seregben megtanulnak, azt hozzák a szőnyegre. A kötelességtudatot és fegyelmezettséget, ami a katonaságra jellemző, ezek mind fontos értékek a sportban.”
A kötöttfogásban kétszeres világbajnok és Európa-bajnok szakember hozzátette: „Jó néhány éve működik a sportszázad, és szerencsére egyre több sportoló tud bekerülni. Remekül működő kapcsolat van közöttünk, az a cél, hogy ez minél szorosabbá váljon a közeljövőben. Óriási lehetőség ez a birkózóknak és a katonaságnak is. Itt működik a tatai dandár, a sportolók itt tudják teljesíteni a szolgálatot. Ezért is született meg az ötlet, hogy vigyünk oda két grundbirkózószőnyeget, amelyet az egész dandár használhat. Rengeteg rokonsportág képviselőjének nyújt felkészülési lehetőséget, szóval biztos vagyok abban, hogy rendkívül hasznos lesz.”
A tatai edzőtáborból tehát a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandárba vezetett az út, ahol ünnepélyes keretek között átadták a grundbirkózószőnyegeket.
Schmidt Imre ezredes, dandártörzsfőnök köszönőbeszédében elmondta: „A Magyar Birkózók Szövetsége nagylelkű felajánlásának köszönhetően immár teljesen kihasználhatjuk a közelharcterepünket. A célunk az, hogy a tatai dandár teljes személyi állományát tökéletes fizikai állapotban tartsuk, és ehhez nagy segítség az MBSZ felajánlása. A birkózókkal való együttműködésünk példaértékű, ezt a sikertörténetet szeretnénk tovább vinni.”
Az eseményt megtisztelte jelenlétével az MBSZ elnöke, Németh Szilárd is, aki a honvédség és a sport kapcsolódásának fontosságát emelte ki beszédében: „Természetesnek tűnnek ezek a körülmények most, de amikor én államtitkár voltam, küzdöttünk azért, hogy olyan helyet hozzunk össze a tatai laktanyában, amely méltó lehet a magyar honvédekhez és sportolókhoz. Van bennünk közös pont, ami összetart minket: a hazánk szeretete és tisztelete – ezekkel az érzésekkel sok mindent meg tudunk valósítani. Ennek a csúcsa és a hegye a magyar honvédség. Azt szokták mondani, hogy a magyar nép katona- és sportolónemzet, ezért hiszem, hogy a kettőt érdemes valamilyen formában összehozni. A katonáknál akkor tud előre lépni valaki, és életpályát teremteni, ha valaki céltudatosan, kemény dolgozik érte – ugyanez igaz a sportolókra is. Nagyon örülök, hogy összesen harminchét birkózónk van a sportszázadban – mindegyikük a hazára és a családra a legbüszkébb. És az az üzenete ennek a napnak is.”