Négy első kiemelttel vághatunk neki az asztanai birkózó-vb-nek

K. B.K. B.
2026.10.13. 10:55
null
Balról: Váncza István, Fritsch Róbert, Szőke Alex és Vitek Dárius (Fotó/vizuál: MBSZ)
Négy kötöttfogású birkózóklasszisunk vághat neki első kiemeltként az Asztanában jövő szombaton kezdődő világbajnokságnak – a vonatkozó szakági rangsort ezzel toronymagasan vezetjük, s összességében is csak az oroszok büszkélkedhetnek nálunk jobb mutatóval.

Gondolkodás nélkül aláírnánk, ha a nemzetközi szövetség (UWW) által közzétett kiemelési lista állása szerinti eredményeket érnék el kötöttfogású birkózóink az asztanai Barisz Arénában. A dokumentumokból ugyanis kiderül, hogy négy magyar, az Európa-bajnoki ezüstérmes Váncza István (72 kg), az új súlycsoportjában vb- és Eb-harmadik Fritsch Róbert (77), a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szőke Alex (97), valamint a vb-ezüst- és Eb-bronzérmes Vitek Dárius (130) a beérkezett nevezéseket követően, a világranglista jelenlegi állása szerint egyaránt első kiemeltként léphet szőnyegre.

Hozzá kell tenni, földöntúli bravúrszámba menne a négy magyar arany, a realitás azt diktálja – és Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója is azt mondta –, hogy összességében két dobogós helyezés lehet reális csapatunktól Kazahsztán fővárosában.

Ettől függetlenül a kiemelésnek igenis presztízs- és motivációs értéke van, örülnünk kell tehát neki. Különösen azért, mert ebben a tekintetben kötöttfogásban toronymagasan az élen állunk, és a három szakág összesen 30 súlycsoportját figyelembe véve mindössze egyetlen ország előzi meg hazánkat: Oroszország, amely hat világranglista-vezetőt nevezett az eseményre. Magyarországhoz hasonlóan Azerbajdzsán is négy első kiemelttel büszkélkedhet, az Egyesült Államok három, Kirgizisztán kettő, további tizenegy ország pedig egy-egy súlycsoportban adja a rangsor élén álló versenyzőt.

Ami a magyar csapatot egészében illeti: 13 indulónkból 10 szerepel súlycsoportja nyolc kiemeltje között. 

A kiemelésnek az elmúlt évtizedben egyre nagyobb jelentősége van, hiszen meghatározza a birkózók ágrajzon belüli pozícióját. A vb-n az 1., a 8., az 5. és a 4. kiemelt a tábla felső, míg a 3., a 6., a 7. és a 2. kiemelt az alsó felére kerül.
A magyar csapat kiemeltjei
Kötöttfogás
72 kg: 1. Váncza István
77 kg: 1. Fritsch Róbert 
87 kg: 8. Lévai Tamás
97 kg: 1. Szőke Alex
130 kg: 1. Vitek Dárius
Női birkózás
68 kg: 7. Szabados Noémi
Szabadfogás
70 kg: 3. Muszukajev Iszmail 
74 kg: 4. Kuramagomedov Murad
97 kg: 7. Végh Richárd
125 kg: 5. Bajcajev Vlagyiszlav
 

 

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
20 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48

Terék Gerda U23-as világbajnoki „áldozata” nyerte meg a felnőtt-vb-t

Birkózás
2026.10.30. 16:18