Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Asztana
2026.11.02. 13:47
Váncza István (pirosban) akcióban a chilei Néstor Almanza elleni nyolcaddöntőben (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója szerint az Asztanában vasárnap véget ért világbajnokságon megszerzett két ezüstérmünk várakozáson felüli eredmény.

Kiválóan indítottuk az asztanai világbajnokságot, hiszen a kötöttfogású programban hat indulónkból ketten döntőt birkózhattak: Váncza István (72 kg) és Vitek Dárius (130 kg) egyaránt ezüstérmet szerzett, előbbi életében először állt vb-dobogóra, utóbbi ismét megmutatta, hogy az elithez tartozik, sorozatban a harmadik világversenyen döntőzött.

A Lőrincz Viktor vezette válogatott a tizenegyedik helyen végzett a csapatrangsorban, megelőzve olyan nagyhatalmakat, mint Törökország, Japán, Kirgizisztán, Ukrajna vagy éppen Kuba. Ha pedig nem a pont alapú rangsort, hanem a megszokott éremtáblázatot vizsgáljuk, akkor jó látni, hogy Oroszország, a házigazda Kazahsztán, Grúzia és Üzbegisztán előtt végeztünk.

Bácsi Péter (Fotó: Nemzeti Sport)

Válogatottunk egyébként mindhárom szakágat együtt nézve úgy utazott Asztanába, hogy az előzetes elvárás egy-két érem volt: „Azért ha előzetesen azt mondom, hogy két döntősünk lesz, lehet, hogy sokan furcsán néztek volna rám – reagált Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója. – A két érem benne volt a csapatban, viszont a két ezüst szerintem várakozáson felüli eredmény. A világbajnoki cím sajnos nem jött össze, Váncza István járt közelebb hozzá. Szabadfogásban is sikerült egy ötödik helyet elérnünk Bajcajev Vlagyiszlav révén, ott még lehetett volna pontszerző helyünk, ha Kuramagomedov Murad kicsit jobban koncentrál. Mondhatnánk azt, hogy volt még ebben a csapatban, de nem lehetünk elégedetlenek, különösen annak fényében, hogy a világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid itt sem volt.”

Ugyancsak a kötöttfogású csapatunk erejét jelzi, hogy kivétel nélkül mindegyik birkózónk legyőzője dobogóra állhatott: „A Lévai testvérek, Zoltán és Tamás hajszálra volt az éremmeccstől, sajnálom, hogy nem sikerült. Fritsch Róbert veresége talán a legfájóbb, mert őt láttam a legjobb formában a felkészülés utolsó szakaszában. Szőke Alex a bolgár klasszistól, Kiril Milovtól kapott ki, nagyon reménykedtem abban, hogy legalább a vigaszágról megszerezhetjük az érmet, Milov azonban alulmaradt az elődöntőben.”

VITEK Dáriusz
Vitek Dárius (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Érzelmi szempontból is érdemes megvizsgálni a világbajnoki szereplésünket: a kötöttfogású rajttal nagyon magasról indultunk, viszont hétfő reggeltől egészen péntek reggelig egyetlen meccset sem nyertek sportolóink. A hölgyek – Dollák Tamara (57 kg), Bognár Erika (59 kg) és Szabados Noémi (68 kg) – egy mérkőzés után kiestek, ahogyan Végh Richárd (97 kg), valamint a világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail (70 kg) is.

„A lányok sima vereségeket szenvedtek, előzetesen is azt mondtam, hogy nem tőlük várjuk a legjobb eredményeket, de azért abban reménykedtem, hogy meccset, akár meccseket is nyerhetnek. Viszont kaptunk pozitív megerősítést is: ötvenöt kilogrammban az amerikai Everest Leydecker nyert, akit pár héttel ezelőtt Terék Gerda tussal legyőzött a Las Vegas-i U23-as világbajnokságon.”

Ennek fényében nem lett volna jó döntés Terék Gerdát Asztanában is indítani? – tettük fel a kérdést.

Bácsi Péter viccesen reagált: „Most ez jól hangzik, de akkor mondhatjuk azt is, hogy ennek fényében az U23-as vébé erősebb volt, mint ez… Itt van a húszéves Bowen Bassett is, aki Las Vegasban kiesett a szabadfogású hatvanöt kilogrammosok között, most meg húszévesen felnőtt világbajnok lett… Utólag persze lehet azt mondani, hogy ki kellett volna hozni Gerdát, ettől függetlenül azt gondolom, nem kell ezen rágódnunk. Az amerikaiaknak rengeteg birkózójuk van, óriási a merítési lehetőségük, a második vonaluk is nagyon erős, mi nem tudjuk megcsinálni azt, amit ők, mert nagyon meg kell becsülnünk és óvnunk a versenyzőinket. Szép lassan, évről évre kell felépítenünk őket.”

Ami a szabadfogású szereplésünket illeti, az éremszerzés ebben a szakágban is bravúr lett volna: „Előzetesen úgy véltem, pontszerző helyet, helyeket szerezhetünk, Kuramagomedovot ismét kiemelném, akinek a kezében volt a győzelem, ám két másodperc alatt kitolta őt az egyébként végül bronzérmes iráni Amirmohammad Jazdanicserati. Mondanám, hogy ha picit kedvezőbb a sorsolása, akkor más a helyzet, de úgy vélem, ezzel a lehetőséggel is élnie kellett volna” – zárta Bácsi Péter.


Japánt 14 év után leszorították a trónról

A kötöttfogást leszámítva szabadfogásban és a női birkózásban is óriási csata alakult ki a csapatbajnoki címekért. A legnagyobb hír, hogy a 2012-es, csak nőknek rendezett kanadai világbajnokság óta, tehát 14 év után most fordult elő először, hogy nem Japán nyerte meg a női csapatrangsort. Az Egyesült Államok mindössze kettő ponttal előzte meg az ázsiaiakat úgy, hogy Szuszaki Juiék eggyel több ezüstérmet szereztek náluk – két-két arany- és ezüst, valamint három bronzérem lett a mérlegük. Egyébként ebben a szakágban oszlottak meg legdemokratikusabban az érmek, tizenhét országhoz kerültek, közülük hat is vb-címmel térhetett haza. 

Fotó: Getty Images

Szabadfogásban az oroszok és az Egyesült Államok harcolt nagyot: utóbbi öt (!) arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel megnyerte a csapatrangsort, így is csak kilenc ponttal előzve meg a nagy riválist, amely ugyancsak kilenc dobogós helyezést szerzett, három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet. Ebben a fogásnemben rajtuk kívül csak Irán ünnepelhetett aranyérmet, kettőt.

Ha már Irán: kötöttfogásban teljesen uralta a mezőnyt, tíz sportolójából kilenc dobogóra állt, négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel természetesen megnyerte a csapatrangsort. Ha az összesített éremtáblázatot nézzük, az Egyesült Államok győzött (7 arany, 2 ezüst, 6 bronz), megelőzve azt az Iránt (6, 4, 5), amely női sportolókat nem szerepeltet. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán az oroszok végeztek (4, 3, 7). Magyarország két ezüstéremmel a 14. lett, az Európai Unióból csak a bolgárok előztek meg minket (1, 0, 2). A kontinensek közül Ázsia bizonyult a legjobbnak (13, 13, 27), megelőzve Európát (10, 13, 26) és Amerikát (7, 4, 7).


Bacsa Péter a szakmai bizottság élén

Bacsa Péter (Fotó: Kovács Péter)

Még a világbajnokság előtt, de már a helyszínen tartotta meg kétévenként esedékes kongresszusát a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW), amelyen Nenad Lalovicsot újabb, és egyben utolsó hatéves ciklusára választották meg a szervezet elnökének. Az UWW legfőbb döntéshozó szerve, a büró a vb záró napján, vasárnap újabb ülést tartott, amelyen magyar sportdiplomáciai siker született: a távozó orosz Mihail Mamiasvili helyett az MBSZ ügyvezető alelnökét, az UWW-büró tagját, Bacsa Pétert választották meg a nemzetközi szövetség szakmai bizottsága új elnökének. Két helyettese a világbajnok, örményből lett argentin Arszen Dzsulfalakjan, valamint a Kanada első birkózó olimpiai bajnoki címét 2000-ben Sydneyben megszerző, nigériai születésű Daniel Igali lett. Ez a bizottság talán a legfontosabb a hasonló grémiumok közül: felel a sportág szabályaiért és dönt az esetleges változtatásokról (az orvosi és a bíróbizottsággal összehangolva), valamint feladata a versenyek lebonyolítása. Bacsa Péter tehát a nemzetközi szövetség egyik legkiemelkedőbb szakmai pozícióját tölti be a jövőben.


A MAGYAROK EREDMÉNYEI
Kötöttfogás. 72 kg: 2. Váncza István, 77 kg: 12. Fritsch Róbert, 82 kg: 9. Lévai Zoltán, 87 kg: 10. Lévai Tamás, 97 kg: 19. Szőke Alex, 130 kg: 2. Vitek Dárius. Szabadfogás. 70 kg: 16. Muszukajev Iszmail, 74 kg: 21. Kuramagomedov Murad, 97 kg: 19. Végh Richárd, 125 kg: 5. Bajcajev Vlagyiszlav. Női birkózás. 57 kg: 22. Dollák Tamara, 59 kg: 13. Bognár Erika, 68 kg: 16. Szabados Noémi

 

A tudósító utószava – Szekeres István emlékére

„Nehéz szívvel érkeztem Kazahsztánba. Október 17-én, szombat éjjel lapunk korábbi főszerkesztője, Szekeres István itt hagyott bennünket. A szavai viszont itt maradtak, biztos támaszt adtak a Barisz Arénában. 2017. december: írni egyáltalán nem tudtam, különösebben tehetséges sem voltam. Ő mégis úgy döntött, megfogja a kezem és a legfontosabb lépéseket velem együtt teszi meg. Ha nincs Szekeres István, belőlem soha nem lesz sportújságíró. Megtanított írni, megmutatta, mit jelent a szakmai alázat, ha tehette volna, a páratlanul jól fogó tollát is odaadja. A szakma legendája volt, mégsem sajnálta rám az idejét. Cserébe csak figyelmet, szorgalmat és pontosságot várt. Együtt követtük a birkózó utánpótlás-világversenyeket, én írtam, ő javított, intelmeit folyamatosan átadta nekem – megőriztem és soha nem feledem őket. A szakmájáért élt, megkerülhetetlen nyomokat hagyott. Nyugodj békében, Szekeres István, nyugodj békében, Pista!”

Szekeres István (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

Legfrissebb hírek

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
20 órája

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
23 órája

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48

Terék Gerda U23-as világbajnoki „áldozata” nyerte meg a felnőtt-vb-t

Birkózás
2026.10.30. 16:18

Bő egy percre tért vissza a benne rejlő zseni, Muszukajev kikapott az első meccsén

Birkózás
2026.10.30. 11:02

„Snyderman” legyőzte az „Orosz tankot” a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2026.10.29. 16:11