De mit vétett „Gyula Lóránt”? – szomorú aktualitást kapott Franz Beckenbauer 1986-ban megjelent életrajza
Régóta szemeztem már a könyvespolcomon lévő Beckenbauer-kötettel, Pintér István munkájával, amelyet legalább egy évtizede szúrtam ki egy antikváriumban. Az élet most kínált sajnálatos apropót az elolvasására – a „Császár” január 7-én bekövetkezett halála.
A kötet 1986-ban jelent meg, de még a mexikói vb előtt, tehát nem lehet teljes benne Franz Beckenbauer életútja, hiszen utána jött még pályafutásában szövetségi kapitányként az 1986-os vb-ezüst és az 1990-es világbajnoki győzelem, aztán sikerei vezetőedzőként és klubvezetőként a Bayern Münchennel, no meg a 2006-os, német rendezésű vb kapcsán 2015-ben napvilágra kerülő korrupciós vád, az egyetlen ügy, amely foltot hagyott a csaknem tökéletes képen.
Az 1992-ben elhunyt szerző, Pintér István, a Képes Sport „Zseni” becenéven is emlegetett korábbi főszerkesztője egyébként nem a labdarúgás világában volt a leginkább otthon, de a Népszabadság berlini tudósítójaként közeli benyomásai alakulhattak ki a Beckenbauer-jelenségről és -kultuszról. Könyve korrekt munka, még úgy is, hogy az alanya természetesen nem szólal meg a kötetben, így jobb lehetőség híján a tőle származó idézeteket Beckenbauer önéletrajzi könyvéből fordította magyarra.
A műfaja – ahogy a főcím alatt olvasható, „valós tényeket tartalmazó regényes életrajz” – kissé ódivatú volt már a nyolcvanas években is. Arra lehet gondolni: a fel-felbukkanó párbeszédeket (főleg a gyerekkori grundokon elhangzottakat) a szerző fantáziája kreálta vagy színezte ki. Ugyanakkor nem felületes munka, még ha szakmai elemzésre nem is vállalkozik Pintér István, Beckenbauer játékstílusát csupán néhány közhelyes ecsetvonással festi fel. De életrajzilag alapos, a leírtak megfelelnek a történeti hűségnek.
Különösen izgalmas betekintést nyújt a könyv az 1974-es, az NSZK győzelmével végződő világbajnokság kulisszái mögé, talán a korszak futballjának ismerői közül is kevesen tudták előtte idehaza, milyen háttérharcok folytak a nyugatnémet játékosok és a szövetség között, aminek az volt az oka, hogy amíg az olaszoknak és a hollandoknak a saját szövetségük száz-százezer márkának megfelelő összeget ígért a világbajnoki győzelem esetére, a házigazdáknak csak harmincezret, és emiatt olyan palotaforradalom tört ki, hogy a későbbi győztesek már a csoportkörben majdnem megtagadták a pályára lépést. A Johan Cruyff-féle oranje elleni döntőbeli győzelem után pedig ismét úgy elmérgesedett a helyzet, hogy a bankett botrányba fulladt, a játékosok végül nem is vettek rajta részt, mert a feleségeket nem engedték be.
Megmosolyogtató a könyv vége, mindenki az újdonsült szövetségi kapitány várható bukásáról beszél, a Bayernnel BEK-győztes edző, Udo Lattek például úgy fogalmazott 1984-ben: „Csak veszíthet ezen az ügyön, semmiképpen sem nyerhet.” Mivel szövetségi kapitányként is vb-t nyert Beckenbauer, Mario Zagallo után másodikként a történelemben, erre mondják manapság: korán öregedő mondat Latteké…
Összességében élvezetes és olvasmányos könyv Pintér Istváné, csak egyet nem értünk: miért Gyula Lórántnak írja az Aranycsapat középhátvédjét, Lóránt Gyulát, akinek egyébként éppen most van az emlékéve? Mivel a többi „disszidens” magyar nevét helyesen írja, jó lenne tudni, Lórántra miért haragudott…
(Pintér István: Beckenbauer, Sport Kiadó, 1986)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 3-i lapszámában jelent meg.)