Sportolni sohasem késő!

Kezdjük egy mexikói történettel. Na nem valamelyik szappanopera epizódjának történéseit írnánk le, sokkal inkább egy hetvenéves dél-amerikai bácsika igaz történetét. A mexikói idős úr eldöntötte, ha törik, ha szakad, százhúsz évig él. Ötven esztendősen elkezdett EPO-t, tesztoszteront és inzulint szurkálni magának, hogy a harmincéveseknek megfelelő hormonszintet fenntartsa. Miután állítólag szemre tényleg nem öregszik, viszont jó esetben hosszú éveket kell még várni, meddig húzza az öreg, így térjünk át egy másik módszerre: ami ha nem is biztosan hat az öregedés ellen, de legalább segít a szakrendelőbeli jobb pozícióért folyó harcban.

Kezdjük a rossz hírrel: az öregedés öngerjesztő folyamat. Egyre romlanak a fizikai és szellemi képességeink, egyre kisebb teljesítményre leszünk képesek, amihez hozzászokik a szervezetünk és elindul a leépülés. Ráadásul ezen folyamatok közül egyre több visszafordíthatatlan.

A jó hír: némi edzés sok problémára megoldást jelent. A terhelés hatására megáll az izomleépülés, és ha megfelelő a táplálkozás, akkor életkortól függetlenül elindul valamilyen mértékű izomtömeg gyarapodás. Ez nem azt jelenti, hogy némi fekvőtámasztól csupa hatvanéves mini Swarzenegger áll majd a postán előttünk, de legalább nem tunyul el teljesen a testük.

Fontos a motiváció! Ki ne emlékezne rá, gyerekkorunkban űrhajósok, vagy kukásautó-vezetők szeretnénk lenni, jobb esetben szülészdokik. Aztán később ezek a célok sokkal inkább materiálissá válnak, mígnem egy szép nap eljutunk oda, hogy már nincs igazán célunk. Esetleg hogy megérjük az unokáink megszületését, és ne maradjunk le kedvenc sorozatunkról.

Igenis legyen célunk ebben a korban is a fittség, az egészséges életmód, hiszen ezzel nemcsak az életünket hosszabbíthatjuk meg, napi közérzetünkön is sokat javíthatunk!

Váljon rutinná! Az idősek között az egyik legnagyobb probléma az elszigetelődés és a magány. Mit tesz ilyenkor a magányos néni, bácsika? Elmegy a doktor úrhoz csacsogni, a közértbe tejfölt venni vagy a kínai boltba gumicsizmákat nézegetni. Mennyivel jobb lenne, ha ugyanezt a csacsogás nem az OEP rovására menne, hanem a konditermek recepciósait fárasztanák naphosszat. Merthogy az edzőterembe járás igeni örömet szerezhet, a terembe járás rutinná válhat, ami alakíthatja életünket, célt és feladatot állít az idősek elé.

Legyőzni a félelmet! Az idősek többsége soha életében nem sportolt. Lövése sincs, mit kell ott csinálni. Tele van a terem bonyolult gépekkel, eszközökkel, amelyekkel még soha életében nem találkozott. Megkérdezni ciki, meg hát egyébként is öreg már ő ahhoz, hogy bohócot csináljon magából. Nem! Ilyen nincsen! Igenis kérdezzük meg, csodálkozzanak csak ránk, hogy milyen elszántak, bátrak vagyunk, és akarunk tenni az egészségünkért. Szóval hatvan felett is irány a konditerem, már pusztán az ottlét is csodákra képes…