A fájdalom mulandó, az élmény örök!

Györgyi Gábort már gyermekkorától kezdve rabul ejtette az erdő világa, éveken át a felvidéki hegyekben tett kirándulásokon gyűjtötte a túrázási tapasztalatokat, majd tizenhét évesen elvarázsolta a túrakerékpározás. Végigtekerte az Alpok, a Pireneusok és a Kanári-szigetek összes, kétezer méter fölé vezető aszfaltos emelkedőjét, sőt több mint háromszázszor tekert kétezer méteres magasság fölé. Az utolsó komoly bringás éveiben egy-két napos ultratávú és hegyi kihívásokon is sikerrel próbálta ki magát. Ilyen volt például a 261 kilométeres Monte Grappa Challenge, a 345 kilométer hosszú Valtellina Extreme Brevet vagy a 363 kilométert jelentő Brevetto Brenta-Ortles.

„Mindig vonzottak az új, varázslatos tájak, emelkedők és persze a kihívások – mondta Györgyi Gábor. – Sokat olvastam közkedvelt és elismert külföldi kerékpáros kihívásokról, s így vetődött fel, hogy szeretnék a teljesítők közé tartozni.”

Tekerés a világ legmeredekebb emelkedőjén

„A sok-sok európai emelkedő után adta magát, hogy a »leglegleget« is meghódítsam, ez pedig a Hawaiion található Mauna Keára vezető út, a világ legnehezebb emelkedője.

2016-ban eljutottam Amerikába, s a Sziklás-hegységben tett – akklimatizációt is szolgáló – bringatúrám során feltekertem az északi kontinens legmagasabb csúcsára, a 4306 méter magas Mount Evansre. Egy héttel később Hawaiion egy nap alatt az óceántól indulva a világ legnehezebb emelkedőjét, a 4205 méteres Mauna Keát is sikerült meghódítanom kísérőautó és bringacsere nélkül. Erről a kaptatóról tudni kell, hogy 2100 métertől kezdődően a következő 2100 méteres szintemelkedés tíz-tizenkét, míg a maximum tizenhét százalékos emelkedőt jelent, ráadásul a körülbelül hétezer méter gyakran süppedős földút, plusz háromezer méter felett az oxigénhiány is mind nehezebbé teszi a tekerést! Ezért is a világ legnehezebb emelkedője.”

„A Körről kétezertizenötben hallottam először. Miután elolvastam Takács Krisztián, azaz Csipi beszámolóját az egyik emlékezetes Kör teljesítéséről, továbbá Bérces Edit hasznos gondolatát az ultrafutás nehézségéről, eszembe jutottak a bringás kihívások párhuzamai. Aznap döntöttem el, hogy valamikor teljesíteni szeretném. A leghosszabb futásom addig még a hatvanöt kilométert sem érte el.”

Györgyi Gábor 2018. májusában sikeresen teljesítette a kihívást, és erről videó is készült.

A Kör után tavaly ősszel az UTMB várta Gábort, amire így emlékszik vissza: „Sajnos egy sérülést nem sikerült teljesen kipihennem, így már a rajtnál sem volt százszázalékos a lábam, ám száz kilométerig semmi baj nem volt. Akkor és ott a bokámnál váratlan, de tartós fájdalmat éreztem, ám képtelen lettem volna feladni.

A második éjszakán az álmosság nagyon megkínzott, az agyam egyes funkciói is lekapcsoltak. Végül nehéz órák után, bedagadt bokával sikerült szintidőn belül célba érnem.

Az idei fő célversenyei a Madeira Ultra Trail, illetve a Pireneusok magas hegyei közül induló, majd a Földközi tenger partján véget érő 100 Miles Sud de France, amelyekre önállóan készül. A komoly eredmények ellenére ugyanis történetünk hőse igazi örömfutónak tartja magát, akinek a versenyek élvezeti értéke sokkal többet jelent az elért helyezésnél. Edző nélkül, de tudatosan készül a próbatételekre. Az átlagos heteken nem fut többet negyven kilométernél, azonban van bevált felkészülési „módszere”. Úgy növeli a terhelést, hogy minden évben az az évi első fő verseny távjának, szintemelkedésének közel hatvan százalékát teljesíti utolsó nagy edzése során. Így fordult elő, hogy edzésként bringázott ötezer méter szintemelkedést egy nap, vagy futott több mint négyezer méter szintet. A jövőben nagyon szeretne még Amerikában futni, ugyanakkor számára nemcsak egy nagy teljesítés lehet örök élmény, hanem az is, ha párban futhat, egymást támogatva, az élményt közösen átélve egy társsal. S ehhez még messzire sem kell utazni.