Fodrászatból a Mátra tetejére

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 13:42
Rekordszámú induló vett részt június 1-jén a Kékes Csúcsfutáson, amely az ország egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb versenyévé nőtte ki magát. A nem mindennapi élményhez azonban le kell küzdeni a 11.6 kilométeres távot és a 671 méteres szintkülönbséget. A hölgyek között a civilben fodrászként dolgozó Merényi Tímea Krisztina, a SPAR Maraton kétszeres bajnoka volt a legjobb, aki 2014 után nyert ismét.

Hiába kerestük a rajtlistákon az elmúlt öt esztendőben a Kékes Csúcsfutáson. Miért nem találtuk a nevét?

Elég jól sikerült…

Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy az idei Kékes Csúcsfutást én nyerem meg, mert még nem vagyok formában. Korábban a Honvédban csak maratoni, félmaratoni és tízezer méteres távokon indultam sík terepen, de aztán valaki rávett, hogy induljak el a hegyifutó-világbajnokságon Olaszországban. Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a hegyi futással is, és rájöttem, a kettő jól kiegészíti egymást. A hétvégi verseny előtt két héttel részt vettem az országos hegyifutó-bajnokságon, amelyet szintén a Kékesen rendeztek, és második lettem. Gondoltam, elindulok a Kékes Csúcsfutáson is, edzésnek mindenféleképpen jó lesz.

 

A gyorsan jött nyári melegben a katicabogarak is kirajzottak. Fotó: futanet.hu

 

Milyen volt a verseny?

Az elejétől kezdve próbáltam mindent beleadni, ennek következében egy kilométer után egyedül maradtam, leszámítva azt a két-három fős fiúkból álló bolyt, amellyel az elején még együtt futottam, de később leszakadtam. Az időeredményemmel nem vagyok igazán elégedett, az utolsó nyolcszáz méteren mindkét lábam begörcsölt, így a végén nem tudtam úgy hajrázni, mint máskor.

 

Már a 22. Kékes Csúcsfutást rendezték meg a Mátrában. Fotó: futanet.hu

 

A következő versenye?

Július hatodikán Svájcban egy hegyi maratoni verseny, most arra készülök.

Hogyan lehet a futást összeegyeztetni a munkával?

Nehéz, mert napi nyolc órában dolgozom a fodrászatban, emellett naponta edzek. Szerencsére az egyik héten délelőttös vagyok, másik héten délutános, így felváltott napszakokban edzhetek. Mostanában a hétfő a szünnapom, hogy ki tudjam pihenni a hétvégi versenyek fáradalmait. Egyre nehezebben megy a regeneráció, de a kihívásokra mindig szükségem van.

nyitókép: futanet.hu

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32

Csere Gáspár: Javamra válik, ha erősödik a konkurencia

Csupasport
2023.12.27. 13:19

Somossy Barbarát beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

Csupasport
2023.12.15. 11:10

A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát

Csupasport
2023.12.07. 10:24
Ezek is érdekelhetik