Zétényi András: a legjobb futóév

Vannak futók, akikről keveset beszélnek, pedig az eredményeik alapján több figyelmet érdemelnének. Zétényi András is közéjük tartozik. Nem szerepel a közösségi médiában, nincsenek szponzorai, nem reklamál, nem feltűnősködik, csak teszi a dolgát. Fut. És élvezi.

Eredményei pedig magukért beszélnek. Többéves, profi segítség mellett végzett tudatos edzésmunkával jutott el oda, hogy a világ élvonalába tartozó futók előtt ért célba a terepfutók nem hivatalos világbajokságának is nevezett legendás francia terepultrán, az Ultra Trail du Mont Blanc klasszikus, 170 kilométeres számában.

Lőrincz Olivér edzettje hét évig készült együtt mesterével. Az edző elmondása szerint András tökéletes tanítvány, aki maximálisan megérdemli a sikert, hiszen éveken át következetes edzésmunkát végzett, hogy idáig elérjen.

Zétényi András a versenyt követően elmondta, hogy ezzel az eredménnyel megkoronázta csaknem tíz éve tartó futópályafutását. Az ideit a legeredményesebb futóévének tartja, hiszen a márciusi Vértes Terepmaratonon, majd a Mátrabércen és a Mátra 115 teljesítménytúrán is olyan idővel ért célba, amit előzetesen nem is mert remélni önmagától. Nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy jó futóvá váljon, Kondor Judit gyógytornászhoz járt és az étrendjét is gyökeresen átalakította a jobb eredmények elérése érdekében.

„Mivel az utóbbi pár évem minden szabad perce maximálisan a futás körül forgott, szeretnék most egy kicsit visszavenni a tempóból, így csak örömből és a saját szórakoztatásomra futni.

Olivérrel is megbeszéltem, hogy a jövőben edzésterv nélkül, csak kikapcsolódásból és kedvtelésből járok el futni, valamint versenyekre sem nevezek be egy jó darabig.

Az UTMB szinte minden terepfutó bakancslistáján szerepel, korábban András is járt már a versenyen, és a távokat is fokozatosan növelte.

„Még 2011-ben vettem részt a 98 km-es CCC távján, majd a 114 km-es TDS következett, és két éve indultam először a klasszikus UTMB-távon. Akkor a 154. helyen végeztem. Idén igazi örömfutás volt az egész, az első száz kilométer tényleg szinte észrevétlenül elröppent. A Bertone és a Bonatti menedékházak között, illetve a Champex-i tó után éreztem rövidebb ideig mélypontot, de nem tartott szerencsére sokáig. Fejben is nagyon elszánt voltam, és nem engedtem meg magamnak, hogy rosszul legyek.

Ha rám törtek negatív gondolatok, akkor emlékeztettem magam, hogy miért vagyok itt, eszembe jutott Németh Csaba példája, körbenéztem és rájöttem, mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen csodálatos helyen futhatok.