Belvárosi túrázás, logikai feladványokkal

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.04. 14:27
Az erdőben is jó túrázni, de vannak olyan remek lehetőségek, amikor még a városból se kell kimozdulnunk a kiránduláshoz: ilyen városi túrát rendeznek októberben Pécsen.

Ki lehet a titokzatos magyar vándor?

Erre a kérdésre kaphatunk választ október 12-én Pécsen. A baranyai megyeszékhelyen kerül sor ugyanis az első Decathlon Kincskereső Városi Túranapra, amelyen a kincs a megoldás lesz.

Ehhez pedig Pécs belvárosának öt különböző pontján kell logikai feladatokat teljesíteni, és a részeredményeket összerakva kapjuk meg a helyes választ.

„A kezdeményezés egyik fontos eleme, hogy rábírjuk a mozgásra az embereket, és miközben a családdal, barátokkal feladványokat fejtenek meg, egy gyönyörű városban túrázhatnak. Szeretnénk elérhetővé tenni a sportot, és rámutatni arra, hogy ha kirándulni szeretnénk, akkor ezt a városban is megtehetjük – remélhetőleg fel se tűnik majd a résztvevőknek, de a túra végére négy-öt kilométert is sétálhatnak – mondta érdeklődésünkre Karácsony-Veres Bianka, a Decathlon rendezvényszervezője. – Több helyen is lehet hasonló túrákon részt venni, ezek azonban általában csak magas áron érhetőek el. A mostani rendezvény azonban ingyenes lesz, és a jövőben nemcsak Pécsen, hanem más városokban is szeretnénk ilyeneket szervezni.”

A túrán 2–5 fős csapatok vehetnek részt, amelyek reggel 10 órától kezdve félóránként vághatnak neki a kihívásnak. A túra végén a kitöltött papírokat kell visszahozni a bázisként szolgáló kávézóba, ahol különféle meglepetések várják a résztvevőket, akik tapasztalataikat megosztva a szervezőkkel segíthetik a további túrák még jobbá tételét. A túrára a kozosenasportert.hu oldalon lehet regisztrálni, és ahogy említettük, a részvétel ingyenes.

Szóval akinek kedve van a városi túrázáshoz, s szép időben, szép helyen, játszva szeretne kirándulni, az már szervezheti is az október 12-i pécsi útját – a szórakozás garantált!

 

 

Legfrissebb hírek

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21

Magyar Parasport Napja: Jancsik Árpád lett az év edzője

Egyéb egyéni
2025.02.22. 21:00

Studer Ágnes már erősít és bízik a visszatérésben

Kosárlabda
2025.02.15. 09:10

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Destiny lett a DVTK végzete a női Euroligában

Kosárlabda
2024.10.09. 21:23

Asztalitenisz: olasz, spanyol és lengyel ellenfelet kapott a Pécs férficsapata az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2024.09.24. 09:02
Ezek is érdekelhetik