Futva segítettek Dunaszerdahelyen

Vágólapra másolva!
2019.10.18. 12:00
Jótékonysági futóversenyt rendeztek Dunaszerdahelyen, s több mint 2500 euróval segítettek egy járóképtelen nyolcéves kisfiút és családját. Jövőre ismét futnak, mert mindig van, akinek jól jön a támogatás.

A hagyományoknak megfelelően az idén is rendeztek jótékonysági futóversenyt október közepén Dunaszerdahelyen, ahol a szervezők az idén egy nyolcéves nagymegyeri kisfiút, a hároméves kora óta járóképtelen Kevint támogatták – írta az ujszo.com.

„A gyerekek 250 métert teljesítettek, ők ötvenketten voltak. A két és fél kilométert 73-an, az öt kilométert 154-en választották, a leghosszabb távon pedig 42-en álltak rajthoz. A futók az 5 eurós nevezési díjjal, a nézők pedig belátásuk szerinti összeggel támogatták Kevint. Ami a befolyt összeget illeti, a nevezési díjból 1805, a nézők adakozásából pedig további 765 euró gyűlt össze. A teljes bevételt a fiú szüleinek adtuk át, akik a pénzt Kevin rehabilitációs kezelésére és segédeszközök vásárlására fordítják” – idézte a szlovákiai lap Ferenci Ildikót, a futóversenyt szervező helyi üzletközpont menedzserét.

SZOMBATON IS FUTNAK DUNASZERDAHELYEN

Szombaton is lesz futóverseny Dunaszerdahelyen, a helyi Wertheim vállalat minden nevezőt vár, aki teljesítené az öt kilométeres terepfutó viadalt. Az ingyenes verseny délelőtt 11 órakor rajtol.


A támogatott Kevin kivette részét a rendezvényből, a gyerekek futama és a főverseny is az ő jelzésére rajtolt el.

A futáson részt vevők egyedi érmeket kaptak.

A főszervező idén új rekordra számított, de reményei nem teljesültek.

„Mindent beleadtunk, magasabbra tettük a mércét, ennek ellenére a tavalyinál száz futóval kevesebben álltak rajthoz, százhúsz euróval kevesebb volt a támogatás összege. Nem szomorkodunk. Az összesereglett sportolni vágyók, a nézők humanitárius cselekedete így is példaértékű, elismerésre méltó. Természetesen rendezvénysorozatunkat folytatjuk, jövőre egy új kiválasztottat támogattunk” – vázolta fel a jövőképet Ferenci Ildikó.

(A képen Kevin és a futóverseny szereplői, forrás: ujszo.com)

Legfrissebb hírek

Kassa– DAC: izgalmak a tetőfokon

Minden más foci
1 órája

Niké Liga: a 98. percben egyenlített a Kassa a Dunaszerdahely ellen

Minden más foci
19 órája

A szegedi kézilabdázók ismét vendégül látták a Down Alapítványt

Kézilabda
2025.03.23. 20:15

Orbán Viktornak van egy jegyzete a 2030-ban vb-döntőt játszó magyar válogatott összeállításáról

Magyar válogatott
2025.03.23. 18:51

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Tuboly Máté: Így teljes a nemzeti ünnep!

Minden más foci
2025.03.16. 11:56

A Dunaszerdahely megnyerte a cseh-szlovák női kéziligát

Kézilabda
2025.03.15. 22:08
Ezek is érdekelhetik