Heti aktuális: futás a motokrosszpályán

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 10:14
Első alkalommal rendezik meg a csillagvölgyi crossfutást Kőszárhegyen, feketeföldes és agyagos talajon. A futamokat kutyával is lehet teljesíteni. Egyéb fontosabb események a 45. hétről!

Futás

November 6., szerda – Budapest

Krokodilfutás by night! Közösségi élmény 20 órai indulással, mintegy tíz kilométer megtételével. A mezőny együtt fut. Rajt az újpesti Óceánárok utcában lévő síiskolától.

 

Túrázás

November 9., szombat – Budapest

Gercse-teljesítménytúra 35 és 15 kilométeren, az útvonal a budai hegyek főbb látnivalóit magában foglalja, a gercsei templom belülről is megtekinthető. Rajt és cél a Kájoni János Ferences Közösségi Ház (1025 Budapest, Szilfa utca 4.), a hosszabb távra 7 és 9 óra között lehet indulni, de 14 éves kor alatt csak felnőtt kísérővel. A nyomvonal érinti egyebek mellett az Árpád-kilátót, a Guckler-sziklát, a Rózsika-forrást, a Libanoni cédrust. A rövidebb táv mezőnye 7 és 11 óra között rajtol. Megközelítés az 5-ös autóbusszal a Pasaréti téri végállomásig.

 

Kerékpározás

November 9., szombat – Bokod

A teremkerékpár-kupán a művészi kerékpározás lelkes versenyzői mutathatják meg képességeiket és tudásukat. A művészi kerékpárban a versenyzőt zsűri pontozza annak alapján, mennyire sikerült hibátlanul teljesítenie a vállalt elemeket az öt perc során.

 

Túrázás

November 9., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, az idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 16 órai indulással „Holdfénytúra a Badacsonyban” elnevezéssel lehet csatlakozni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint.

 

Futás

November 9., szombat – Szatymaz

Fehér-tavi darufutás – A versenyzők 5, 11 vagy 21 kilométer megtételére vállalkozhatnak. A terepviszonyok miatt vigyázni kell a bokára! A megméretést a szegedi Fehér-tó területén, a darvak éjszakázóhelyeit megkerülve, a varázslatos alföldi tórendszer gátjain rendezik.

 

Futás

November 9., szombat – Ópusztaszer

Tök-Jó félmaratoni és családi futónap – A futók 2, 5, 10.5 és 21.1 kilométeres távra jelentkezhetnek. Családoknak kedvezmény jár egyszerre leadott nevezés esetén, két hosszútávú (10.5, 21) nevezés mellé legfeljebb két rövidtávra (2, 5) való nevezés ingyenes.

 

Túrázás

November 10., vasárnap – Felsőtárkány

Tárkányi kucorgó – Gyalogos, futó- és családbarát túra, amelyen a kutyákat is szívesen látják. Rajt a felsőtárkányi Imókő Üdülő parkolójában. A túra végig jelzett turistaúton halad, minden indulónak itinert biztosítanak.

 

Novemberben esőzésre is számíthatunk futás közben is.

 

Futás

November 10., vasárnap – Pusztaszabolcs

Az úgynevezett Négy évszak maratoni távot négy részletben, a négy évszakban futhatják le a vállalkozó kedvű amatőr sportolók. Egy versenytáv 10.6 kilométer hosszú. A versenyek indulási helyszíne a városi sportpálya, innen kell futni Besnyő felé, és vissza.

 

Túrázás

November 10., vasárnap – Pilisszentlélek

Pont ott kalandtúra a Pilisben – A túrázóknak minél több mozgó pontőrt kell, illetve lehet elkapniuk, akik egy időben, de más-más, előre megadott útvonalon mozognak. Mindenki nyertes, aki legalább egy pontőrrel találkozik.

 

Futás

November 10., vasárnap – Szentendre

Panorámafutás – Különleges futóverseny a csoda szép szentendrei óvárosban. A résztvevők több körben, remek hangulatban, szurkolók buzdítása közepette teljesíthetik az 5 vagy 10 kilométeres távot. Az útvonal aszfaltúton vezet.

 

Túrázás

November 10., vasárnap – Ómassa

Szellemes szép lélek 25/20/15/10 – Arra kérik a nevezőket, hogy Ómassát lehetőleg tömegközlekedéssel közelítsék meg, mert a faluban minimális a rendelkezésre álló parkolóhely. A buszfordulóban szigorúan tilos parkolni.

 

Futás

November 10., vasárnap – Kőszárhegy

Csillagvölgyi CrossFutás első alkalommal a motokrosszpályán, amelynek hossza 1600 méter, talaja feketeföld és agyag. Rajt délben a 800 méteres távon induló gyerekeknek, illetve 12.30-kor a 2, 4 vagy 6 körös futamra. Utóbbi verseny első három helyezettje pénzdíjat kap. A futamokat kutyával is lehet teljesíteni, közvetlenül a normál futások után.

 

Túrázás

November 10., vasárnap – Gyöngyöstarján

A résztvevők száma limitált, csak előzetes bejelentkezéssel lehet a túrán részt venni. Gyűjthető ásványok: achát, jáspis, opál, kalcedon, kalcit. Találkozás a gyöngyöstarjáni temetővel szembeni parkolóban 10 órakor. A túra 14 óráig tart, és minden időjárási körülmény között megrendezik.

 

Kerékpározás

November 10., vasárnap – Tiszaújváros

Bemutatkozik a cyclocross Tiszaújvárosban. A versenyt a Magyar Kerékpáros-szövetség előírásai szerint bonyolítják le. A rendezők célja a sportág meghonosítása a városban a versenyrendezési tapasztalatok felhasználásával.

 

Futás

November 10., vasárnap – Zirc

Bakony Félmaraton, immár 12. alkalommal – A Magas-Bakony alighanem legszebb és legnépszerűbb terepfutóversenyének mezőnye ezúttal is a zirci sportpályától rajtol. A versenyen majd’ 300 méter szintkülönbséget is le kell küzdeni, az útvonal csaknem végig erdei utakon halad.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik