A civilben orvosként dolgozó hosszúhetényi amatőr sportoló, dr. Ember Ágoston életét gyermekkora óta meghatározza a mozgás. Többféle sportágat kipróbált, mire a hegyi-kerékpározás egy különlegesen izgalmas, kihívásokkal teli műfajában, a tájékozódási bringázásban megtalálta motivációját. Ebben a szakágban éri el sikereit, az elmúlt években két összetett második hellyel és egy bajnoki címmel is büszkélkedhet.
„Gyermekkoromban sokat túráztunk a családommal, főleg a Zempléni-hegységben, ahol keresztapámék laktak – kezdte dr. Ember Ágoston. – Vonzalmam az erdőhöz ott kezdődött. Kilencéves koromban teniszezni vittek a szüleim, tulajdonképpen ez volt az egyetlen tematikus, edző által vezényelt sport, amelyet kipróbáltam. Ezt követően autodidakta próbálkozásaim voltak, teljesítménytúrákra jártam, később túrakajakozásra adtam a fejem, jártam több folyónkon, többször teljesítettem a Balaton-átevezést is.”
Úszni sem gyermekkorában tanult meg, a futást azonban nem sikerült annyira megszeretnie, ennek ellenére kipróbálta a triatlonversenyeket is.
„Kiegészítő mozgásformaként főleg őszi-téli időszakban úszom rendszeresen. Korábban motiváltak a hosszabb távok, tízszeres Balaton- és tízszeres Rába-átúszás-teljesítő is vagyok, oda már ingyen járok, mint nyugdíjas a vonaton. A Balcsit egyszer sikerült két órán belül lenyomnom, néhány éve próbálkoztam a futással, nem túl sok sikerrel – a félmaratoni távig jutottam.
Egyszer kiizzadtam egy siófoki félmaratonit meg egy Pécs–Harkányt. Három éve részt vettem az Ultrabalaton váltójában, egy félig éjszakai huszonhárom kilométer körüli távon, aztán kicsit kísértem a társaimat is éjszaka zuhogó esőben bringával. Betyárbecsületből lenyomtam egy Mecsek Trail M-távot is, de nem volt felemelő élmény.
A küzdősportok közül pedig az aikido volt neki amolyan gyermekkori küldetés, így egyetemista kora óta ezt a sportot is aktívan űzi. A rengeteg sport közül azonban a hegyi-kerékpározásban találta meg leginkább önmagát.
„Kamaszként BMX-em volt, alföldi, lakótelepi gyerekként azzal kezdtem gurulgatni. Aztán ezerkilencszázkilencvenháromban Pécsre költöztünk, egészen pontosan Vasasra, s tulajdonképpen ekkortól datálódik a montizás az életemben. Remélem, sokáig marad is mint fő hobbitevékenység.”
S hogy hogyan lehet egyszerre elismert orvosnak, sikeres sportolónak, valamint kiegyensúlyozott férjnek és családapának lenni?
„Nehezen, de jó logisztikával, motiváltsággal, küzdeni akarással sok minden áthidalható. Ehhez kell a jó családi háttér, s nem árt, ha mindenki sportol. És kellett hozzá egy jó edző, aki a távolból lát mindent, aki individuálisan készít fel, azt a kevés időt nagyon jól kihasználva és felépítve. Nálam kétezertizennyolc óta ennek megtestesítője Borbély József.”
A távolabbi tervek között pedig már nemcsak a saját versenyek állnak fókuszban, hanem a jövő generációjának is szeretné továbbadni a stafétát.
„Olyan, hogy álomverseny, nem nagyon van mostanában. Néha a Salzkammergut. A táv gondolatával eljátszadozom, de munka mellett nem valószínű, hogy lesz valaha is annyi időm, hogy magabiztosan bevállaljam. A jövőben inkább a gyerekeimet látnám szívesen egy-egy versenyen vagy egyéb mérföldkőnél, miközben élvezettel érnek el eredményt, büszkék magukra, és még jól is érzik magukat.”
A könnyű verseny relatív
„Hogy könnyű-e a verseny, attól függ, mennyire veszed komolyan. Könnyű lehet, ha gyengébbek nálad az ellenfeleid, vagy elengeded, és fesztelenül bringázgatsz az esélytelenek nyugalmával. Nem tudnék könnyű versenyt kiemelni, nehezet annál inkább. Kiemelném az első Duna-Maraton középtávját, amelyen kétezerben vettem részt; ez akkor hatvan kilométert jelentett, és Tasnády Zoltán barátommal a végére elkészültünk az erőnkkel. Nagy kihívás volt a Salzkammergut B-táv kétezertizenötben, és a Dolomiti Superbike Long két évvel később. Ezek száztíz-százhúsz kilométer körüli távok, 3300-3600 méter körüli nettó szintemelkedésekkel. Hobbistaként készültem fel, de szintidőn belül végigcsináltam mindkettőt.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM