Maráz Zsuzsanna legnehezebb útja

Nagy a hajtás karácsonykor. Igyekszem itthon is folyamatosan teljesíteni, hiszen feleségként és anyaként is meg akarom állni a helyemet, néha még az edzés közben is feladatokon kattog az agyam – mondta egy szuszra Maráz Zsuzsanna, aki megvédte Spartathlon-elsőségét a nők között, és akit bokros teendői között arra kértünk, idézze fel nekünk, milyen is volt a 2019-es év.

Ha pihenésre, leállásra nincs is idő, összegzésre azért jut?

A pályán megtérült a befektetett munka, ha úgy tetszik, a sok áldozat?

Abszolút, de én nem is érzem úgy, hogy áldozatot hozok. Persze az idővel jól kell sáfárkodni, például szeretnék én is eljutni jógázni, vagy más kiegészítő sportot végezni, de ezekre már nem marad idő. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy sosem nézek televíziót, a lányom gyakran kérdezi is, minek van egyáltalán előfizetésem.

A „mentális műsorfüzetben” mire „kattint” a legszívesebben?

Bár tavasszal rangos japán versenyen, a kétszázötven kilométeres Szakura Micsin indultam, a legnagyobb szám mégis az, hogy másodszor is győztem a Spartathlonon. Egyébként éppen a napokban jutott eszembe, hogy szinte azonos eredményt futottam a két versenyen – ez nem lehet véletlen, van benne valami sorsszerű, mégis, a Spartathlon-siker kiemelkedik az évből.

Sokan mondták, hogy úgyis nyerek, de ez azért nem így működik. Persze, én mindent megtettem, ám az már nem rajtam múlik, hogy az ellenfelek milyen állapotban vannak, egyáltalán, kik állnak rajthoz.

Foglalkoztatják már az új célok?

Tavaly, amikor először győztem a Spartathlonon, némi ürességet éreztem, mert úgy kezdtem el a pihenő utáni edzésmunkát, hogy nem tudtam még, mi lesz a tavaszi célverseny. Most viszont a viadal vége után, de a hazaúton már teljesen biztosan megfogalmazódott bennem, hogy nem keresgélek másik célt. Nekem a Spartathlon továbbra is akkora élményt ad, hogy már most is az áll a középpontban. A családtagjaim és a barátaim féltenek, és azt kérdezik tőlem, miért kockáztatok, hiszen legközelebb esetleg nem is tudok a dobogóra állni. Én erre mindig azt mondom, a legnehezebb utat választom, ismét visszatérek, és megpróbálom kihozni magamból a legjobbat. A saját legjobb időmet szeretném megdönteni. Hatalmas lelkesedés fűt, fejlődni akarok.

Szóval már most a Spartathlonra készül?

Ez motivál, de azért ez őszi verseny, márpedig évente két nagyobb, kétszáz kilométer feletti viadalon szoktam indulni, így tavasszal Franciaországban állok rajthoz. A kétszázhuszonkét kilométeres távon négyezer-hatszáz méter a szintkülönbség, eljutunk az Alpok lábához, felmegyünk a hóhatárig. Izgalmas kihívás lesz, mert általában olyan versenyeken futok, amelyet már mások elmondásából ismerek.

Ez teljesen új lesz?

Igen, most mi leszünk a „felfedezők” Simonyi Balázzsal, mert még nem indult előttünk magyar futó, akit kikérdezhetnénk.

Szóval már nézegetem a videókat a helyszínről, például, hogy milyen településeken futunk. Szeretem, hogy új helyszíneket ismerek meg, és hiába vagyok biztonsági ember, jó lesz ezúttal felfedezni valamit.

Ráadásul a szervezők meghívták az orosz Irina Maszanovát is, akit a Spartathlonon kétszázhuszonhét kilométernél sikerült megelőznöm. Szóval jó kis verseny lesz. Fiatal és nagyon gyors lány, ezért előfordulhat, hogy ezúttal ő lesz a jobb, de azért mindent megteszek én is.

fotók: Tumbász Hédi és Maráz Zsuzsanna/archív

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!