Futósztorik: soha, de soha ne add fel!

A legvégén befutó is olyan versenyző, aki sikerrel teljesítette a távot, s bizony időnként a sort záró sportolók is hatalmas – vagy még nagyobb – küzdelmet folytatnak a testükkel, az erejükkel, az elemekkel, no meg a záró busszal.

BETEGEN A CÉLBAN. A venezuelai Maickel Melamed egy ritka izomsorvadásos betegségben szenved, ami jelentősen megnehezíti neki a mozgást, ennek ellenére öt maratonit teljesített! A legutóbbi alkalommal azonban szinte minden összeesküdött ellene. A 2015-ös Bostoni maratonin egész nap és egész éjjel futott, szakadt az eső, hideg volt, a teste egyre inkább feladni látszott a küzdelmet, ő azonban nem állt meg.

A verseny végén már hatlépésenként kellett megállnia, majd újra és újra elindult, s végül hajnalban, több mint 20 órányi futás és küzdelem után teljesítette a távot.

EGYÜTT AZ ÉDESAPJÁVAL. Talán sokan emlékeznek az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol a brit Derek Raymond a 400 méteres síkfutás során sérült meg, és esett össze a pályán – hiába érkeztek azonban az orvosok, ragaszkodott hozzá, hogy befejezze a számot. Végül az édesapja futott be a pályára, átkarolta fiát, és együtt lépték át a célvonalat – bizony, övék volt a játékok egyik felejthetetlen pillanata.

NEHOGY SEGÍTSENEK! Az 1988-as olimpia volt az első, amelyen a nők is rajthoz állhattak a maratoni távon. Húsz perccel a győztest követően érkezett meg a svájci Gabriela Andersen-Schiess, s azt látták az aréna nézői, hogy a karjai, lábai összegabalyodnak, ő pedig összecsuklik a pályán. A hőségtől és a kiszáradástól szenvedő futó integetett a feléje futó orvosoknak, hogy ne segítsenek neki, hiszen akkor kizárják a versenyből, s végül heroikus küzdelemben vánszorgott át a célvonalon, ahol az orvosi stáb karjaiba zuhant.

HÁRMAN EGYÜTT. Az Egyesült Államokban, a 2016-os ACC (Atlanti-partvidék) terepfutó-bajnokságon a Bostonból érkező Madeline Adams térdre rogyott, mire egy másik egyetemet képviselő rivális, Evie Tate azonnal megállt, hogy a segítségére siessen – neki természetes volt, de többen is elfutottak mellettük. Ő egyedül kevés lett volna ahhoz, hogy mindketten célba küzdjék magukat, azonban Rachel Pease, egy harmadik egyetem hallgatója is megállt: Tate és Pease közös erővel cipelték be a célba a járni képtelen Adamset.

KÜLÖNLEGES CÉLBA ÉRÉS. Furcsa történet a japán Kanakuri Sizóé, aki az 1912-es stockholmi olimpián indult a maratoni versenyen, s végül 54 év, 8 hónap, 6 nap, 5 óra, 32 perc és 20.3 másodperc alatt „teljesítette” a távot.

Történt ugyanis, hogy – az arrafelé – szokatlanul nagy hőségben a 68 tagú mezőnynek csak a fele fejezte be a versenyt, sőt az egyik kórházba szállított futó másnap reggel el is hunyt.

Kanakurit nem sokkal fél táv után győzte le a forróság, időlegesen elveszítette az eszméletét. Egy család hívta be magához, italt és ételt kapott, pihenhetett. A futó szégyellte, hogy képtelen volt befejezni a viadalt, ezért anélkül, hogy értesítette volna a szervezőket, visszament Stockholmba, a szállodába, összepakolt, majd hajóra szállt és hazament Japánba, így Svédországban „eltűntnek nyilvánították”. 1962-ben egy svéd sportújságíró kapta fel a sikeres karrier után visszavonuló Kanakuri történetét, akit 1967-ben a Svéd Olimpiai Bizottság meghívott az országba, és több mint 54 évvel később, csaknem 76 esztendősen ünneplő tömeg előtt fejezte be (egyes források szerint 100 métert futva) az 1912-es olimpia maratoni futását.

forrás: uproxx.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!