Hajtogatható, vízálló térkép nyomtatása

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 12:59
Ha a környezetünkben rendelkezésre áll tintasugaras nyomtató és vasaló, csak néhány A4-es papírlapra, egy fehér szemeteszsákra és egy átlátszó műanyag szendvicses tasakra lesz szükségünk.

Hogy a koronavírus-járvány levonulásáig túrázás helyett otthon maradunk, nem jelenti, hogy nem is tervezhetnénk meg jövőbeli útvonalainkat. Sőt, ennél jobb időszakot nehezen lehetne elképzelni, hogy előkészüljünk mindennel, és kipróbáljunk egy-két újítást. Most a műanyag, hajtogatható térkép elkészítésének módjával foglalkozunk, amelyhez mindössze négy A4-es fehér papírlapra, egy fehér szemeteszsákra és egy átlátszó szendvicses tasakra lesz szükségünk.

Az ötletet az alábbi videó adta, a részleteket is ez alapján írjuk le. Fontos megjegyezni, hogy ez a megoldás nem egyenlő a laminálással, térképünk ugyanis nemcsak vízálló lesz, hanem könnyű és teljesen összehajtható.

Fontos tudnivalók:
– csak tintasugaras nyomtatót használjunk, a lézernyomtató nem jó
– a jobb minőség érdekében fekete-fehérben és draft (vázlat) üzemmódban nyomtassunk
– lehetőleg kerüljük az apró betűket, jelöléseket
– a lépéseket azonnal egymás után kell végrehajtani, így csak akkor kezdjünk bele, ha van elég időnk
– a térkép készítésének folyamata nem tökéletes, az apróbb részletek elmosódhatnak, a méretarány a valóshoz képest torzulhat

Kellékek: tintasugaras nyomtató, vasalódeszka, vasaló, 4 db A4-es fehér papírlap, 1 fehér szemeteszsák, 1 átlátszó műanyag szendvicses tasak, olló, nyomtatásra előkészített térkép a számítógépen.

Filléres kellékekből el lehet készíteni a térképet – Fotók: instructables.com

Az első dolgunk az legyen, hogy mindenből elkészítsük a megfelelő méretet.
A fehér szemeteszsákból vágjunk ki egy nagyjából 17.8x25.4 centiméteres darabot. Ez szándékosan kisebb, mint az A4-es papír mérete, mivel nem szabad, hogy túllógjon rajta. Ha két réteget vágtunk ki a szemeteszsákból, az egyiket tegyük félre, csak egyre lesz szükségünk.

Az átlátszó szendvicses tasak (ne legyen rajta semmilyen minta) tetejéről vágjuk le a simítózárat, az oldalait vágjuk szét, és az aljánál hajtsuk ketté. Szabjuk akkora méretűre, mint a szemeteszsákot.

Számítógépünkön készítsük elő nyomtatásra a térképet. Mivel a műanyagok is kisebbek az A4-es lapnál, a térképet is akkora méretűre, a lap közepére igazítjuk.

Nagyjából így kell elhelyezni a méretre vágott fehér szemeteszsákot a fehér papírlapon, és vasalás előtt lefedni még egy papírlappal – Fotók: instructables.com

Ha ezzel megvagyunk, vegyük elő a vasalót és a vasalódeszkát. Ahhoz ugyanis, hogy a műanyagra nyomtathassunk, hozzá kell „ragasztanunk” az A4-es laphoz.
A vasalódeszkára tegyük rá az egyik A4-es lapot, majd a közepére igazítsuk be a fehér szemeteszsákból kivágott darabot. Ha megvagyunk, a tetejére is helyezzünk rá egy A4-es lapot, majd a vasalót melegítsük fel olyan fokozatra, amellyel pamutot/vásznat vasalunk (általában a legmagasabb fokozat). A papír/szemeteszsák/papír „szendvicsen” 30 másodpercig menjünk fel-alá a vasalóval, ne álljunk meg egy helyen, az egész lapon többször alaposan haladjunk át. Nem kell túlzottan rányomni, érzésre nagyjából úgy, mintha festenénk.

Amint elkészültünk, tegyük félre a szemeteszsákos „szendvicset”, készítsünk el egy hasonló szendvicset az átlátszó szendvicses tasakból, vasaljuk ki, és azt is tegyük félre. Fontos, hogy két külön papír/műanyag/papír „szendvicsünk” legyen, a két műanyagot még ne olvasszuk össze egymással.

Nyomtatás előtt így kell kinéznie a papírlaphoz ragadt szemeteszsáknak – Fotók: instructables.com

Ha a vasalással elkészültünk és a „szendvicsek” kihűltek, a szemeteszsákosat fogjuk meg, és óvatosan hámozzuk le róla a felső A4-es papírlapot.
Amennyiben mindent jól csináltunk, a fehér szemeteszsáknak az alsó A4-es papírlaphoz kell ragadnia. Ha nem így lenne, rakjunk rá egy új papírlapot, és vasaljuk újra nagyobb nyomással és hőfokkal, hogy ott legyen. Ha sikerült szépen leszednünk a felső A4-es papírlapot, fogjuk meg az alsót a ráragadt fehér szemeteszsákkal, és helyezzük a nyomtatóba. Közben a szendvicstasakos „szendvicsről” is szedjük le a felső A4-es papírlapot, annak is szépen ott kell maradnia hozzáragadva az alsóhoz.

Nyomtatásnál figyeljünk a méretre, ne a teljes A4-es lapra, csak a műanyagra kerüljön a tinta – Fotók: instructables.com

Készüljünk fel a nyomtatásra.
Ne várjunk semmire, amint megvagyunk a szemeteszsákos A4-es papírlapunkkal, helyezzük be a nyomtatóba, és indítsuk el a nyomtatást. Mivel a pepecselés a minőség rovására mehet, a kívánt térképet még a vasalás előtt készítsük el olyan állapotúra, hogy már csak nyomtatni kelljen. A térkép méretét csökkentsük annyira, hogy az egész a szemeteszsák felületére kerüljön, a szemeteszsákos A4-es papírlapot pedig úgy tegyük a nyomtatóba, hogy a szemeteszsákos felére nyomtasson a gép, ne a papírlapra. A legjobb minőség érdekében fekete-fehérrel nyomtassunk, és draft (vázlat) módot használjunk, ami kevesebb tintát fogyaszt. Ez azért fontos, mert a műanyag felület nem issza be úgy a tintát, mint a papírlap, és ha túl sok a tinta, fennáll az elmosódás veszélye.

Nyomtatás után még össze kell vasalnunk a térképet az átlátszó műanyagos papírlappal – Fotók: instructables.com

Ha a térképet sikeresen rányomtattuk a papírlap szemeteszsákos felületére, térjünk vissza a vasalódeszkához.
Egy újabb szendvicset kell összeraknunk. Alulra a szemeteszsákos papírlap kerül, térképpel felfelé. Erre jön a szendvicstasakos papírlap, az átlátszó műanyaggal lefelé. Tehát a vasalódeszka és a vasaló felé is papírlap néz, a műanyagok pedig egymáshoz vannak fordítva. Figyeljünk, hogy jól illeszkedjenek. Ha megvagyunk, a vasalót a már bevált hőfokon toljuk végig egyenletesen a papírlap felületén, de mivel korábban már mindkét műanyagot kivasaltuk, nem kell 30 másodpercig tartania, fele idő alatt is elkészülhetünk (a műanyag könnyebben ragad a műanyaghoz, mint a papírlapra).

A vasalás végeztével várjuk meg, amíg a papírlapok kihűlnek, és szépen hámozzuk le az alsó és a felső A4-es papírlapot a műanyagokról.

Ha mindent jól csináltunk, a fehér és az átlátszó műanyag egybeolvadt, a térképünk elkészült (az esetlegesen kilógó, furcsa széleket ollóval megigazíthatjuk). A tintát a fehér átlátszó réteg hatékonyan védi a nedvességtől, a szöveg nem mosódik el, a térkép ráadásul a laminált lapokkal ellentétben bátran összehajtható, kis helyen is elfér, így a túra során a zsebünkben is kényelmesen szállíthatjuk és bármikor elővehetjük.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik