Fabio Wibmer a bringázás őrült zsenije

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.06.03. 08:21
Csak kevés bringás képes rá, hogy Newton törvényét meghazudtolva kedvére repkedjen a város utcái felett. A huszonnégy éves osztrák triáltehetség pontosan ilyen.

Egyeseknek agyára megy a koronavírus-járvány miatti bezártság, míg másokból a legjobbat hozza ki. Nehéz eldönteni, hogy a fiatal triálfenomén, Fabio Wibmer melyik kategóriába tartozik, viszont biztos, hogy elképesztő trükkjeit – amelyekről május közepén írtunk – eddig több mint hétmillióan nézték meg a YouTube-on.

Mielőtt bemutatnánk Wibmer történetét, szögezzük le: a fiatal zseni nemcsak a kétkerekűvel, hanem a közösségi médiával és a kamerával is remekül bánik. A legapróbb részletekig kidolgozott filmjeinek nézettsége az egeket veri, követőinek száma eléri a hatmilliót. A legőrültebb mutatványosnak tartott sportoló videóit eddig 500 millióan tekintették meg.

„Legtöbben azt gondolják, nincs ki a négy kerekem, és egy kicsit bolond is vagyok” – vallotta be a CNN Sportnak adott interjúban a triálos. Wibmer az önmegvalósítás mintaképe, teljesítménye mögött temérdek munka áll, amelynek köszönhetően önerőből jutott fel a csúcsra – már ha egyáltalán beszélhetünk csúcsról, elvégre még csak a húszas éveinek közepén jár.

A mindössze 104 lelket számláló dél-ausztriai faluban, Oberpeischlachban született. Érdekes módon nem a bringázással kezdte: hatévesen már krosszmotoron ült, és 2011-ben – 16 esztendősen – részt vett élete első motokrossz-világbajnokságán Olaszországban.

Bár jól bánt a motorral, nem sokkal később – Danny MacAskill kaszkadőrmutatványait látva – kerékpárra váltott. A skót triálos maga választotta ki a tehetségeket, akik jutalmul részt vehettek az általa vezetett License to Trial workshopon. Nem csoda, hogy Wibmer is a szerencsések között volt, és azonnal társulhatott Danny Drop and Roll nevet viselő turnésorozatához.

Wibmer amúgy a városi környezetben érzi magát igazán otthonosan, egyik filmjében könnyedén alakítja játszótérré Bécs, Linz, Graz és Innsbruck utcáit és tereit.

Ausztrián kívül Franciaországot is meghódította: az Urban Freeride Lives 3 videóban Lyon ás Párizs utcáit veszi be. Lyon amúgy is Wibmer egyik kedvenc helye, ahová nem elsősorban turisztikai céllal látogat el rendszeresen. A Lyon 25 a város híres, elképesztően meredek lépcsősora, a bringás kaszkadőrök zarándokhelye, amely az osztrákot is megihlette. Egyik legveszélyesebb és egyben leglátványosabb trükkjét itt mutatta be, amelynek jutalma 13 millió megtekintés volt. Wibmer egyébként Párizst és Jeruzsálemet is kipipálta – utóbbiban a város ikonikus bazárjait, várait és sugárútjait járja be, ahonnan a sivatagba teker.

Fabio Wibmer 1995-ben született a kelet-tiroli Oberpeischlachban. Húszévesen vált profi versenyzővé, és még ebben az évben, 2015-ben megnyert egy hazai whip-off viadalt. Egy évvel később osztrák bajnoki címet szerzett hegyikerékpárban a downhill kategóriában, mindamellett kétszeres (2016, 2017) Innsbruck Downhill-kupa-győztesnek mondhatja magát. A két részből álló menekülős filmjeit, a Fabio los Escape első és második részét eddig csaknem 130 milliónyian látták világszerte.


„Fabio Wibmer az egyik legőrültebb srác, akit ismerek – vélekedik róla Szepesi Tibor BMX-freestyle versenyző. – Nagy a triálos múltja, videói elképesztő kreativitásról árulkodnak – nem csoda, hogy ennyire népszerűek. Ezekben leginkább a street trial műfajában bizonyítja tehetségét. Mutatványaiban olyan dolgokat vegyít, amilyeneket még sohasem láthattunk. Ha jól emlékszem, először ő csinált dupla hátraszaltót ilyen kerékpárral! Ha röviden kellene jellemeznem, azt mondanám: zseni! Elképesztően tehetséges, kreatív és kellően őrült!”

A népszerűséggel járó, egyre növekvő elvárásokkal azonban nehéz megbirkóznia, ezért Wibmer nagy erőfeszítéseket tesz, hogy mindenkinek megfeleljen, s minden filmjében egyre magasabbra teszi a lécet. Ez persze nem egyszer kisebb balesetekkel is jár.

A Some of My Hardest Crashes (Legdurvább eséseim) című kisfilm középpontjában a mutatványos-versenyző sérülései – csonttörések, sebek – állnak, amelyeket akkor szenvedett el, amikor lámpaoszlopnak ütközött, vagy építkezéseken bukott óriásit.

Wibmert persze sérülései sem tántorítják el attól, hogy folytassa pályafutását, és azt sem tervezi, hogy egyhamar visszavonul.

„Halvány fogalmam sincs, mikor lesz vége a karrieremnek, vagy hogy mikor vesszük fel az utolsó filmet. Rengeteg ötletem van még, amelyet meg szeretnék valósítani.”

Forrás: redbull.com, cnn.com, AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik