Mr. Olympia sokkoló titkai

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 18:42
Fénykorában Ronnie Coleman csaknem három kiló csirkét evett meg naponta, és bár a mája, a veséje és a szíve is jól működik, a nagy súlyok miatt talán sohasem lesz már képes rendesen járni.

Sokkoló titkot osztott meg magáról a napokban Ronnie Coleman, aki 1998 és 2005 között sorozatban nyolcszor nyerte meg a Mr. Olympiát, megelőzve ezzel a hétszeres győztes Arnold Schwarzeneggert. Az 56 éves testépítő Joe Rogan műsorában árulta el, mivel érte el, hogy izomtömege évente akár négy kilogrammal is nőtt.

Nagy titkot nem árulunk el, hogy kőkeményen edzett, ami viszont ennél meglepőbb lehet egy átlagember számára, hogy ehhez milyen étrendre volt szüksége.

„Egyáltalán nem volt sok, de egy átlagembernek hatalmas adagnak tűnhet, amit akkoriban fogyasztottam – mondta. – Napi hat alkalommal ettem négyszázötven gramm csirkét rizzsel. Ehhez az éjszaka közepén is fel kellett kelnem, mert alig fogyasztok zsírt és szénhidrátot, márpedig egy ilyen étrend mellett három óránként megéhezik az ember. De ehhez gyorsan hozzá lehet szokni.”

Ez ugyebár naponta csaknem három kilogramm, egész pontosan 2.7 kg csirke elfogyasztását jelenti, de még így is egészen elképesztő, hogy Coleman testzsírszázaléka fénykorában állítólag 0.33 százalék volt. Persze elmondása szerint ehhez a rengeteg edzés és a szigorú étrend mellett a jó genetika is kellett.

„Talán egy százalék lenne képes ekkora méreteket fejleszteni, azóta sem volt képes senki ehhez hasonlóra. Mégpedig úgy, hogy – a sérüléseimet leszámítva – szerencsére egyáltalán nincsenek egészségügyi problémáim. A májam, a vesém és a szívem is teljesen rendben van.”

Ez persze mind jól hangzik, de azért azt sem árt hozzátenni, hogy a túl nagy súlyokkal történő edzés alaposan megviselte a szervezetét, szinte minden testrészét operálták már. Nemrég, a tizedik hátműtétje után elárulta, csak a legutóbbi három műtétjére több mint kétmillió dollárt költött, és valószínűleg már sohasem lesz képes rendesen sétálni sem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezt a gyűlölt gyakorlatot nem szabad kihagyni a Mr. Olympia győztese szerint

Csupasport
2024.01.05. 10:44

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35

Tíz éve ezért dolgozott, most elérte – világbajnok lett

Csupasport
2023.12.20. 11:13

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

Csupasport
2023.12.15. 18:18

Hogyan maradjunk fittek karácsonykor? – 10 tanács az ünnepekre

Csupasport
2023.12.14. 20:10

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián

Csupasport
2023.12.09. 08:53

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

A Mr. Olympia legfiatalabb magyar női versenyzőjének céljai: kvalifikáció és diploma

Csupasport
2023.12.01. 13:51
Ezek is érdekelhetik