Szeretem a Balatont – és most van-volt szerencsém közel lenni a tóhoz. Az előző hétvégén egy új jeladórendszert teszteltünk, amelyet régi barátom, a szintén ultrafutó Márkus István, Öcsi cége fejleszt. Nagyon is hasznos eszköz ez, főleg a hozzánk hasonló, hosszú távokat futó versenyzők esetében. Hallottunk arról, hogy valaki eltévedt, más rosszul lett, de nem vették észre (ez nem a százméteres sprintverseny, hogy mindig, a rajttól a célig minden versenyző látható), tragikus vége is volt ilyen baleseteknek – erre jó ez a rendszer: látni, ki, mikor, merre tart, hogyan halad.
Öcsiék dolgoznak a Maraboo-rendszeren, és hívott, fussuk körbe a Balatont hárman felváltva, nagyon jó móka lesz.
Éjszaka jött az eső, de közben kiszámoltuk: a Balaton-felvidéken, Nemesgulács, Dörgicse magasságában teszünk egy kis kitérőt, hogy összességében meglegyen a 246 kilométer, amolyan magyar Spartathlon, magunknak.
Főleg úgy, hogy Márkus Öcsiék szerveznek úgynevezett Black Hole-versenyt: csak a kijelölt frissítőállomásokon vehetsz magadhoz folyadékot, semmi nem lehet nálad, telefon, GPS, iránytű, semmi, nem tudod, merre halad a 160 kilométeres út, az állomásokon kapsz csak információt arról, merre kell menned – egy nagy fekete lyuk a verseny tényleg, és ettől izgalmas. Nem baj, ha egy működő jeladó azért elkísér.
Vasárnap leszek negyven, de úgy gondoltam, előtte lenne még egy feladatom: teljesíteni az Ironman-távot.
Aztán augusztus másodika a családé – aznap elkezdődik életem ötödik évtizede.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!