A rekordért vállalta: emberi csúzli lesz

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 15:19
Luigi Cani újabb világrekordot állított fel, amikor egy csúzlival kilövette magát Brazília legmagasabb felhőkarcolójának tetejéről.

Az idén ötvenéves Luigi Cani az egyik legismertebb brazil kaszkadőr és extrém sportoló, aki az elmúlt évtizedekben összesen tizenegy világrekordot állított fel, többek között az ő nevéhez fűződik a legnagyobb sebességű emberi szabadesés, 2005-ben egy bázisugrás során 552 kilométer per órával zuhant a föld felé.

Most pedig felállította a tizenkettediket is, egy hatalmas csúzliszerű szerkezetből kilövette magát a Brazília legmagasabb, 281 méter magas felhőkarcolójának tetejéről, amely Balneário Camboriú tengerparti üdülőhelyén található.

Cani zuhanás közben elérte az 55 kilométer per órás sebességet. A rekordra egy évig készültek, a kísérletet pedig nagyon részletesen ki kellett dolgozni, milliméterre pontosan ki kellett számolni minden eszköz elhelyezkedését.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Csupasport
2023.10.30. 11:50

Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Csupasport
2023.10.16. 19:45

Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Csupasport
2023.07.31. 15:45
Ezek is érdekelhetik