Még lehet nevezni az öbölátúszásra!

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 07:59
Összesen ezer indulót várnak a szervezők a Balatonfűzfő és Balatonalmádi között szombaton megrendezendő eseményre.

Szombaton rendezik meg a balatoni öbölátúszást, amelyen több száz amatőr és profi veselkedik neki a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti három, illetve kilenc kilométeres távnak. Az úszókat húsz vitorlás és tizenöt mentőhajó kíséri majd. Az esemény az Open Water Tournament (OWT) nyílt vízi úszóbajnokság első fordulója is egyben.


Összesen ezer indulót várnak, és Mezős Balázs főszervező hangsúlyozta, hogy még van hely, ha valaki szeretne nevezni.


„Még van lehetőség nevezni, mindenkit szeretettel várunk – mondta a Csupasportnak Mezős Balázs. Kiss Gergő olimpiai bajnok vízilabdázó szintén az indulók között van, de később, a paksi versenyen Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó is csatlakozik az úszókhoz.


Fontos, hogy nyílegyenes pályák lesznek, egyből úszómagasságban lesz a rajt, és nem tömegrajt lesz, hanem tíz-tizenöt másodperces különbséggel indítjuk a versenyzőket”.



Az öbölátúszásoknak nagy hagyománya van a Balatonon, azonban a kiváló szélviszonyok miatt a vízisportoknak kedvező fűzfői öbölben már tíz éve nem versenyeztek az úszás szerelmesei. Idén az OWT részeként mindez megváltozik.


A három kilométeres távra mintegy nyolcszáz, a még keményebb kilenc kilométeres távra több mint száz jelentkezőt várnak.


Az úszófolyosót hatvan darab bója szegélyezi majd és ötszáz méterenként iránymutató tábla is segíti a tájékozódást. Az úszók reggel nyolc órától a Budatava Strandon gyülekeznek, innen buszok szállítják át őket a Zagykazetta Szörf Beachre a starthoz


„Az OWT feladatának tekinti, hogy összekapcsolja a turizmust és a sportot: július tizenhetedikén Paksra, augusztus huszonegyedikén pedig Gyékényesre látogathatnak el velünk az úszók és próbálhatják ki a vadvizek különböző formáit” tette hozzá a hivatalos közleményben Mezős Balázs alapító, főszervező.


(Borítókép: Földi Imre/Nemzeti Sport)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Nem lesz Balaton-átúszás július 20-án – hivatalos

Úszás
2024.07.18. 12:48

Macerás volt az öltözködés, de győzött a Balaton-kerülő versenyen

Csupasport
2023.10.28. 18:08

Több mint nyolcezren neveztek már a Balaton-átúszásra

Csupasport
2023.07.08. 15:06

Húszévesen a cél a korosztályos Backyard világcsúcs és a Balaton körbefutása

Csupasport
2023.06.15. 13:12

Három esőnappal és féláras atlétikai vb-belépőkkel vár az idei Balaton-átevezés

Csupasport
2023.06.06. 14:19

Közösségépítés a Balaton partján – egyesületet alapítottak a lelkes futók

Csupasport
2023.06.01. 14:42

A kis és közepes tavak mellett a magyar tengert is körbetekerheti jó felkészüléssel

Csupasport
2023.05.24. 12:22

Hetedszer futottak a Szerelmes Füred résztvevői a Balaton partján

Csupasport
2023.02.16. 16:20
Ezek is érdekelhetik