Horváth Laura jövőre nyerni szeretne

Már megint „csak” ezüstérem, ráadásul újra az ausztrál Tia-Clair Toomey mögött…

Valóban „csak” második lettem, nem első – mondta kissé csalódottan Horváth Laura, aki több átszállás után csaknem tizenöt órás repülőút után ért haza a vb helyszínéről, az Egyesült Államokból. – Nem mondom, hogy nem örülök neki, de az első helynek jobban örültem volna. Azért utaztam a világbajnokságra, hogy megnyerjem, nem pedig azért, hogy második legyek.

Ha valaki nyerni megy egy versenyre, a második helynek nem igazán tud örülni.

Igen. Mindenféleképpen le akartam győzni. Sajnos nem sikerült, aminek részben az az oka, hogy jobb volt, mint én. Hozzá kell tennem, az új rendszer nem segítette ellenfelemet sem. A kétezertizennyolcas vébé óta ugyanis megváltozott a világbajnokság lebonyolítási módja. Ennek röviden az a lényege, hogy a viadal előrehaladtával szép lassan esnek ki a versenyzők is. Kicsit olyan ez, mint más sportágakban a selejtező, a középdöntő és a döntő, csak crossfitben más az elnevezésük. Ennek következtében az idei vébén a negyven indulóból már csak húszan küzdöttek a vb-címért a verseny utolsó két napján.

Mi a különbség az idei és a kétezertizennyolcas világbajnokságon megszerzett ezüstérme között?

Nem szeretném összehasonlítani a kettőt. Három évvel ezelőtt reális esélyem volt rá, hogy elhódítsam a vb-címet, s bár nem sikerült, madarat lehetett volna fogatni velem, mert az volt az első világbajnokságom. Úgy örültem, mintha aranyérmet nyertem volna. Idén azonban más elvárásokat fogalmaztam meg magammal szemben, csakis a győzelmet tartottam elfogadhatónak. Kicsit csalódott vagyok, hiszen az első hely volt a célom.

A kétezertizennyolcas vébén alig maradt le az aranyéremről, most azonban távolibbnak tűnt a dobogó legfelső foka.

Kétezertizennyolcban csak tizenhárom feladatsort kellett elvégeznünk, most tizenötöt, vagyis kétszáz ponttal többet gyűjthettünk, mint korábban. El kell ismernem, az ausztrál hölgy jobban teljesített nálam, valószínűleg akkor is megnyerte volna a versenyt, ha az utolsó nap már nem is áll rajthoz.

Kicsit tehetetlennek éreztem magam, mert bármit csináltam volna az utolsó két napon, nem tudtam volna megelőzni.

Nem tudtam felkészülni rendesen erre a két eseményre, ami meglátszott a teljesítményemen. Csak magamat hibáztathatom érte.

Úgy tűnik, a crossfit népszerűsége külföldön töretlen, nálunk kevésbé. Miért?

Igen, főként az Egyesült Államokban és Ausztráliában, de más európai országokban is kedvelt és űzött sport. Nálunk inkább a funkcionális fitneszt és az erősítést ismerik és ismerik el. Nem tudom miért, talán azért, mert kevesebb a lehetőség, nincsenek crossfit-versenyek, és nem is népszerűsítik ezt a sportot

Itthon én vagyok az egyetlen, aki az elmúlt négy-öt évben ki tudta harcolni a részvételt a világbajnokságon, de korábban sem volt jobb a helyzet. Hiányoznak a hazai crossfit-nagykövetek, akik nemzetközi szinten képviselhetnék Magyarországot.

Látok rá esélyt, de nem támogatom, mert egy crossfit-verseny mindig más, és pont ez az ismeretlen faktor teszi izgalmassá. A mostani vébé előtt például nem tudtuk pontosan, mi lesz a feladatunk, és hogy mire készüljünk fel. Ezért nehéz elképzelni, hogy miképpen bonyolítanának le egy crossfit-viadalt az olimpián. Ahhoz, hogy bekerüljön a programba, előre meg kellene adniuk az elvégzendő feladatsort. Ráadásul a crossfit számos versenyszáma – súlyemelés, torna, futás – amúgy is szerepel az olimpián. Persze bármi elképzelhető, hiszen például már a funkcionális fitnesznek is van nemzetközi szervezete és versenyrendszere, persze ez azért más, mint a crossfit. A párizsi játékokon még biztos, hogy nem, hét vagy tizenegy év múlva talán már szerepelni fog az olimpia programjában. De akkorra én már
valószínűleg befejezem a sportpályafutásomat.

Világbajnokságon azért még találkozunk?

Természetesen, méghozzá jövőre, a dobogó legfelső fokán!

(A 2021-es CrossFit Games végeredményét ide kattintva olvashatják el.)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!