Maráz Zsuzsának mégis sikerült

– „Nekem az is hatalmas boldogság, ha győzök, és az is, ha a sportolóm nyer” – mondta portálunknak egy hónappal ezelőtt. Ennek tükrében lehet ennél szebb vége egy versenynek? Ön és a tanítványa, Erős Tibor is pályacsúccsal diadalmaskodott a Korinthosz 160-ason!
– És a többiek is nagyon szépen mentek. Nem szeretnék olyan edző lenni, aki csak a dobogó tetején álló tanítványát említi, hiszen Simon Gyuri harmadik lett, Lukács Sándor „Luky” negyedik, és volt hetedik, tizedik helyünk is, tehát nagyon jól futott a csapatom, ami nagy öröm. Ami a saját eredményemet illeti, butaság lenne elégedetlenkednem. Tény, hogy futottam már jobbat ezen a távon, és nem bántam volna, ha egy órával előbb célba érek, de most így sikerült.

– Mennyire zavarta a nagy meleg, és általában hogyan viszonyul a hőséghez, a magas páratartalomhoz?
– Elég jól viselem, bár kellemetlen, és megnehezíti a futást. A Korinthoszon nagyon sokat jegeltem, hűtöttem magam, mivel jó volt a felszereltség, Márkus Öcsi remekül megrendezte a versenyt. Akkora mennyiségű jég állt a rendelkezésünkre a frissítőpontokon, hogy kényelmesen lehetett használni. Sok időt is áldoztam rá, ami azért lelassított; mentek szépen a kilométerek, de sokat álltunk a frissítőállomásokon, hogy együnk, igyunk, és magunkhoz vegyük a megfelelő mennyiségű jeget. Két héttel a verseny előtt jöttem haza az ausztriai edzőtáborból, ahol kellemesebb volt az idő, azután melegben edzettem mindennap, és érdekes módon az okosórám azt mutatta, nem lett teljes az akklimatizációm. Kicsit aggódtam emiatt, mert például a férfigyőztes Erős Tibinek száz százalékot jelzett a műszer, nekem ugyanakkor csak 48-at, noha ugyanazokban az időszakokban ugyanazt az edzésmunkát végeztem, mint ő. Amikor élesben futottam, akkor viszont rendben voltam energetikailag, és a pulzusom sem szaladt fel. Valószínűleg jól csináltam a hűtést, és elképzelhető, hogy becsapós volt az adat, mert az első hat, nagyon meleg órát jól toleráltam.

– Először indult a Korinthosz százhatvanas távján, milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
– A Spartathlonon ennél is melegebb van, egyébként nagyjából ugyanazt éltem át, mint ott, az első nyolcvan kilométert tűző napon futottam. Azt még nem tudom eldönteni, hogy jövőre is vállalom-e, szívem szerint mennék, mert nagy élményt adott. Az egyik futómmal, Lukács Sándorral mehettünk végig együtt, nem is igazán kellett alkalmazkodnunk egymáshoz, ez nagy ajándék volt, megszépítette az egészet. Mondjuk ki, hogy visszamegyek jövőre is! Igaz, ötvenéves múltam, mindig egy évre tervezek, és még nem ért véget a szezon. Ha befejeződik, átgondolom, van-e bennem kedv, erő és kitartás, hogy belevágjak az újabb felkészülésbe.

– Hogy látja, sok kiaknázatlan lehetőség van még Erős Tiborban?
– Igen, mindenképpen. Még nagyon új a futásban, olyan későn kezdte a sportot, hogy a negyvenötödik életévében is fiatal futónak számít. Két éve még a maratonira gyakoroltunk, most tartunk itt, és még bőven van felfelé a sebességében is. Az év első felében a száz kilométerre készültünk, a második felére a Korinthosz volt a főverseny, jövőre jöhetnek a még hosszabb erőpróbák.

– Következik a Spartathlon. Mit gondol, az idén biztosan megrendezik, nem állhat semmi a verseny útjába?
– Sajnos ezt nem mondhatjuk ki, megint kérdéses a sorsa. Ezúttal próbálok készülni erre a helyzetre, nehogy úgy járjak, mint tavaly, amikor lelkileg annyira megviselt a Spartathlon elmaradása, hogy hetekig fájt a gyomrom, mert egész évben arra vártam. Ötven-ötven százalék az esély, a görögöknél nagy bajok vannak – tűzvész pusztít, emiatt az útvonal sem egyértelmű, sok gondja van a versenyszervezőknek. Az Ultrabalatont májusról október elejére halasztották, vagyis ütné egymást a két nagy verseny, remélem, legalább az egyiket megrendezik. Az UB-t szeretném ötödszörre is teljesíteni, ez lenne az utolsó, gyönyörű lezárás volna egy újabb győzelem.

– Jelent bármiféle nyomást vagy éppen kellemes terhet, hogy a Spartathlon legutóbbi két kiírását ön nyerte meg? A címvédés vagy a jó időeredmény a fontosabb?
– Nagyon szeretném még egyszer, utoljára megnyerni, de ötvenévesen ez csoda lenne, szinte csak álmodozom róla. Megpróbálom, és ha nem sikerül, akkor vigasztalna egy jó időeredmény – ám annyira erős a nemzetközi mezőny, hogy az sem lenne biztosan elég a dobogóhoz. Az bántana, ha gyengén teljesítenék, és nem tennék meg mindent a jobb szereplésért, nem futnám meg úgy a távot, ahogyan kellett volna.

– Vonzza, hogy egyszer elinduljon a huszonnégy órás világbajnokságon?
– Szívesen fejezném be úgy az ultrapályafutásomat, hogy futok egy tisztességes huszonnégy órát. Korábban egyszer vágtam bele, akkor nem sikerült, szóval mumusként tekintek rá. Lehet, hogy ez lesz a feladatom a következő évre, s ha meglenne az ötödik Spartathlonom és a huszonnégy órás teljesítés is, már nyugodtan nyugdíjba vonulhatnék. Viszont az idén három, jövőre már hét futómmal mehetnék a Spartathlonra, ez is motivál. Ott kell lennem velük, segítenem nekik, hogy együtt csináljuk végig! Egyébként nem érzem, hogy ki lennék égve, hogy le kellene állnom, de minden évben újra elkezdeni a téli felkészülést, alapozást, már nemcsak azt jelenti, mennyire szeretek futni, hanem rengeteg energiát is igényel. Egyelőre szívesen csinálom, nem érzem, hogy elegem lenne. Ugyanakkor a futóim sikere, az együttlét velük nagy öröm. Sokkal jobb a pozíció a pálya szélén, emiatt később jóval könnyebb lesz abbahagynom a karrieremet, hiszen ugyanúgy benne maradhatok a körforgásban, csak más lesz a cél.

– Mindig nagy lelkesedéssel beszél a tanítványairól. Magabiztosabb és motiváltabb lett attól, hogy a közelmúltban megszerezte a szakedzői képesítést?
– Nem hinném, inkább a futóim motiválnak, annyira lelkesek és szorgalmasak – érződik köztünk a szeretet. Bár nem edzünk túl sokat együtt – online edző vagyok, békéscsabai, soproni, mindenfelé élő futókkal tartom a kapcsolatot, tehát szinte találkozni sem tudunk –, de az együttműködés és a tisztelet megvan, ami nagy boldogsággal tölt el. Ez azelőtt is létezett, hogy szakedzői képesítést szereztem volna, de persze szeretnék fejlődni, hogy még többet segítsek. Ezt a szakmát örökké tanulni kell.

Borítókép: Maráz Zsuzsa és Erős Tibor a két trófeával

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!