Mintha csak egy tízméteres mászóka lenne

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 18:42
Hollandiában, Rotterdam mellett, a tengerparton áll egy különös szobor, a német parkourlegenda és a haverjai pedig úgy gondolták, ugrálnak rajta egyet. Végül is senki sem szólt rájuk...

Amikor helyi művészek 2015-ben a Rotterdam melletti strandon megalkották és felállították a húsz méter széles, negyven méter hosszú és tizenkét méter magas Zandwacht elnevezésű alkotást, talán maguk sem gondolták volna, hogy egyszer valakik játszótérként használják majd.

A betonból készült mű a homok útját és a dűnék képződésének folyamatát hivatott ábrázolni, és az alkotók kifejezett célja volt, hogy a látogatók járkáljanak benne, így különböző perspektívából lássák a szobrot és környezetét.

A német parkourlegenda, Jason Paul komolyan vette a felhívást, csak nála a „nézzük meg más perspektívából” nem ugyanazt jelenti, mint általában az embereknek.

 

 

Jópofa akciójuk jót tett a Zandwachtnak, amely így szélesebb körben ismertté vált, és az alkotóknak, az Observatorium nevű művészkollektíva tagjainak sem lehet panaszuk, hiszen soha ilyen kreatívan még nem használták fel a művüket.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Csupasport
2023.10.30. 11:50

Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Csupasport
2023.10.24. 21:25

Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Csupasport
2023.10.16. 19:45
Ezek is érdekelhetik