Horváth Laura crossfitversenyző idén már nem érné be a vb-ezüstéremmel

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 14:54
Két második helyet követően megbékélt a „kudarccal”, ám 2022-ben letaszítaná trónjáról a regnáló ausztrál világbajnokot.

Mint azt korábban megírtuk, pályafutása második vb-ezüstérmét szerezte Horváth Laura a július 28. és augusztus 1. között az egyesült államokbeli Madisonban rendezett crossfit-világbajnokságon (CrossFit Games). Noha a második helyet akkor csalódottan fogadta a magyar versenyző, mára másképpen látja a történteket.

„Most már jó szívvel tekintek vissza a nyári világbajnokságra – mondta a sportolónő. Azóta a december végén Dubaiban rendezett nemzetközi versenyen elért győzelemmel vigasztalódtam. Ez volt a harmadik alkalom, hogy elindultam ezen a világ elitjét felvonultató megméretésen. Bár nem volt ott a vb-címvédő ausztrál Tia-Clair Toomey, így is erős mezőny gyűlt össze.”

A világbajnok ausztrál hölgy már kétszer tört borsot Horváth Laura orra alá: először a 2018-as, majd a tavalyi vb-n – mindkét alkalommal ő szorította le a magyar versenyzőt a dobogó legfelső fokáról.

 

 

„Nem mondanám, hogy a mumusom, de meglehetősen nehéz ellenfél. Az első öt–tíz versenyző között már csak hajszálnyi a különbség. Célom, hogy idén megnyerjem a világbajnokságot. Lelkiismeretesen készülök, csak rajtam múlik, célba érek-e, és persze azon, milyen formában leszek a vébé három napja alatt. Összességében reális elvárásnak érzem az aranyérmet.”

Bár tisztában van a képességeivel és erősségeivel, úgy véli, nem elsősorban ezek számítanak, mivel a verseny programozása minden évben más és más, amire senki sem tud előre felkészülni.

Horváth Laura szerint, aki vb-címre pályázik, a korábbiakhoz képest minden versenyszámban és feladatban kiemelkedőt kell nyújtania.

Addig azonban kemény, háromlépcsős selejtezősorozat vár rá. Először a február végi nyílt, háromhetes online-versenyen kell bizonyítani, ahonnan minden régióból – így az európaiból is – a mezőny első tíz százaléka lép tovább a következő körbe, vagyis a negyeddöntőbe, amelyet szintén online rendeznek meg. Innen régiónként 30 versenyző kerül tovább a már élőben sorra kerülő májusi elődöntőbe, ahonnan minden régióból az öt-öt legjobb férfi és nő juthat ki az augusztusi világbajnokságra.

„Jelenleg itthon készülök, de április elején kiutazom az Egyesült Államokba, ahol két hónapot töltök. Ezután a májusban esedékes berlini kvalifikációs verseny miatt újra visszajövök Magyarországra, majd júniusban megint az Egyesült Államok felé veszem az irányt, és ott edzek a világbajnokság kezdetéig. Itthon leginkább egyedül készülök, kint viszont mindig van edzőpartnerem, ami rengeteget számít.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Egyéni csúcsokat várhatunk, érmet nem a súlyemelő vb-ről

Egyéb egyéni
2024.12.06. 09:49

Horváth Laura ezüstérmes a világ legjobb crossfitversenyzőinek meghívásos versenyén

Egyéb egyéni
2024.11.12. 16:25

Horváth Laura megnyerte a crossfit-világbajnokság európai elődöntőjét

Egyéb egyéni
2024.05.22. 09:38

Súlyemelő Eb: Horváth Laura összetettben a 6., lökésben a 4. helyen végzett

Egyéb egyéni
2024.02.17. 21:28

Ökölvívás: Horváth Laura a felnőttek között is megmutatta az erejét

Utánpótlássport
2024.01.26. 18:51

Ökölvívás: több elsőéves U22-es fiatal is érmet szerzett a Bocskain

Utánpótlássport
2024.01.20. 09:07

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35
Ezek is érdekelhetik