A testépítés segítette ki depressziójából a gyerekkora óta kerekesszékes nőt

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 15:44
Leanne Stephen veleszületett betegség miatt egész életére kerekesszékbe kényszerült, de a sportnak köszönhetően ismét van örömforrása.

Bármennyire nehéz helyzetben volt, nem adta fel az álmát, és a sport szeretete átsegítette a nehézségeken. Leanne Stephen cerebrális parézissal (ICP), vagyis gyermekkori, agyi eredetű bénulással született, így már kiskoráról kezdve kerekesszékbe kényszerült. Emiatt természetesen sok mindent nem tudott megcsinálni, amit a kortársai, akik állandó gúnyolódással tették még nehezebbé mindennapjait. Korábban tíz éven át asztaliteniszezett, majd a testépítésre váltott, és ebben találta meg önmagát. Persze ez sem volt ennyire egyszerű. Célja az volt, hogy indulhasson a paralimpián, ám anyagi okokból ez meghiúsult. Ezt egy depressziós időszak követte, majd testépítésre váltott, ami segített neki kimászni a gödörből.

„Gyerekként a »nem tudom« volt az egyik leggyakrabban használt kifejezésem, de szerencsére a szüleim állandóan bátorítottak – idézte a grimsbytelegraph.co.uk. – Akkor ez sokszor borzalmasnak tűnt, de utólag hálás vagyok nekik, mert enélkül most nem lennék független, és nem tartanék itt.”

Helyzetét nehezítette, hogy nem látott maga előtt megfelelő példát, aki kerekesszékesként sikeres testépítő lenne. Története is bizonyítja azonban, hogy semmi sem lehetetlen, és akkor még nem is említettük, hogy néhány évvel ezelőtt fehérneműmodellnek állt, ami szintén sokat lendített az önbizalmán. Éppen ezért mindenkit bátorít, bármilyen nehézséggel néz is szembe, ne mondjon le arról, hogy sportosan, boldogan és egészségesen éljen.

Fotó: Mercury Press

„Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy kizárólag a gondolkodásmódjuk akadályozza meg őket, hogy fittebbek legyenek, nem a fogyatékosságuk vagy az életmódjuk. A mentális egészségemen rengeteget javított a sport, persze nem vagyok szakértő, csak egy átlagos ember, aki szeret lejárni a konditerembe.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik