Az egyensúlyozókorong sokat segíthet a sítúra előtt

Vágólapra másolva!
2022.12.19. 16:21
A kellemesnek ígérkező síelés könnyen horrorba csaphat át, ha nem vigyázunk kellően magunkra.

Beköszöntött a síszezon, aki csak teheti és érez magában erőt, elszántságot, lécet csatol a lábára. A sízés kifejezetten vagány sportág, kívülről talán úgy tűnhet, egy idő után unalmassá válik, de ez cseppet sincs így. Érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy a sérülés mindig megtörténhet.

A kulcs az alkati tényezők mellett nyilvánvalóan a jó felkészülés, amellyel rengeteg baj megelőzhető. Az osztrák Kronen Zeitung összegyűjtötte, hogyan lehet csökkenteni a sérülésveszélyt.

Kivédeni mindent így sem lehet, a pálya egyenetlenségei, a rázkódás hosszabb távon térd-, hát- és derékfájdalmakhoz vezethet. Éppen ezért, mielőtt belevágnánk a síelésbe, érdemes izomépítő és -erősítő gyakorlatokat végezni.

 

Fontos a derék, a hát és a gerinc megerősítése Fotó: shutterstock

„Emellett sok-sok koordinációs, ügyességi és egyensúlyt fejlesztő feladatot ajánlok – fűzte hozzá Lukas Brandner bécsi szakorvos, a sportsérülések specialistája. – Fontosnak tartom, hogy mielőtt nekiveselkednénk a lesiklásnak, fejlesszük azokat az izomcsoportokat, amelyeket leginkább kitesszük a terhelésnek a lejtőkön.”

A szakember elsősorban az egyensúlyozókorong használatát javasolja, így fejleszthetjük a mozgáskoordinációnkat is. Ám Lukas Brandner szerint nemcsak a felkészülésnek, hanem a ruházatnak ugyancsak jelentős szerepe van: „Sokan alábecsülik a felszerelés fontosságát. Tökéletesen illeszkedik a sícipő? Jó állapotban van a léc? És ne feledkezzünk el a védőfelszerelésről, valamint a sisakról sem!”

 

Az egyensúlyozókoronggal a mozgáskoordináció fejleszthető Fotó: shutterstock

„Ha fáradtnak érzi magát, azonnal álljon le – figyelmeztetett az orvos. – Ez esetben ugyanis kevésbé tudjuk megfeszíteni az izmainkat, s nagy veszélynek tehetjük ki az ízületeinket, vagy például a térdünket. A gyors irányváltások amúgy is kockázatot jelentenek. Sok páciensem volt már, aki egy kellemesen induló sítúráról keresztszalag-szakadással, porcleválással vagy lábtöréssel tért haza.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Rehabilitációra és erősítésre is jó a pilates

Csupasport
2023.10.18. 21:15

Vasszükséglet és fizikai aktivitás

Csupasport
2023.07.26. 19:01

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre jó az ananász

Csupasport
2023.07.24. 14:19

Siratódal, fájdalom és a szörnyű 32. kilométer: mit tegyen a futó, ha fáradt?

Csupasport
2023.05.04. 08:39

Az első iskola már csatlakozott is az Aqua Challenge kihíváshoz – Legyen a Te sulid a következő!

Csupasport
2023.04.29. 07:57

Elég vizet isznak a magyarok? – Csatlakozz te is az idei Aqua Challenge kihíváshoz

Csupasport
2023.04.26. 16:52

Hogyan lélegezzünk helyesen? Megmutatjuk!

Csupasport
2023.03.18. 10:20

Az antibiotikum sem segített, meghiúsult a sarki csúcskísérlet

Csupasport
2022.12.31. 09:57
Ezek is érdekelhetik