Előzzük meg a sérüléseket sarokrögzítéses cipőkötéssel

Vágólapra másolva!
2023.01.15. 15:02
A heel lock technikát futók és gyaloglók is alkalmazzák. Mivel sokkal stabilabban tart, és sarkunk nem mozdul el mozgás közben, a vízhólyagok kialakulásának esélye is csökken.

Előfordul, hogy az újonnan vásárolt cipőről csak az első túra alatt derül ki, hogy kicsit csúszkál benne a sarkunk, emiatt rosszul lépünk, és valamilyen sérülést szedünk össze. Az is előfordul, hogy hosszabb túrák végére a lábfejünk rendszeresen vízhólyagos lesz.

Mindkét problémára megoldást kínálhat a heel lock, azaz a sarokrögzítéses cipőfűzőkötés, amelyet amilyen könnyű megtanulni, annyira hatékony.

Lássuk a videón, mi is a teendőnk:

Lépések:
– tegyük szabaddá a legfelső lyukat a befűzött cipőnk mindkét oldalán
– ahelyett, hogy a szokásos módon kereszteznénk a fűzőt, ugyanazon az oldalon vezessük be a lyukba a fűző egyik és másik végét is, és képezzünk egy kis hurkot
– a cipőfűző két végét vezessük át az ellenkező oldalon található hurkon, és húzzuk szorosra
– fejezzük be a cipőfűző megkötését a szokásos masnival

A videón bemutatott heel lock technikával nagyon szoros rögzítést érhetünk el, ami meggátolja a sarkunk csúszkálását a cipőben. A stabilitás növelése mellett arra is kiváló, hogy kisebb esélye legyen a vízhólyagok kialakulásának (a megelőzésről korábbi cikkünkben is szót ejtettünk). A kötés természetesen nemcsak túrázóknak, hanem futóknak is ajánlott.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik