Amikor megtudod, mi a magány: 312 nap egyedül a tengeren

A The Sunday Times nevű brit hetilap 1968-ban hirdette meg az első kikötés nélküli földkerülő versenyt szólóvitorlások számára. A Sunday Times Golden Globe Race-t elsőként teljesítőnek járó Arany Glóbusz-trófea mellett a rendező 5000 fontot ajánlott fel a földet legrövidebb idő alatt megkerülő versenyzőnek (tudniillik nem egyszerre indultak el a mezőny tagjai), ami manapság 70 ezer fontnak, azaz 25 millió forint körüli összegnek felel meg.

A viadal egyébként ellentmondásos volt. Egyrészt senki sem hitte el, hogy több mint 40 ezer kilométeren át egy magányos kis hajó képes átvészelni az óceánok viszontagságait, főleg a viharos déli vizeken.

Kilencen vágtak neki a kalandnak a kijelölt időszakban, azaz 1968. június 1. és október 31. között, de négyen már az Atlanti-óceánt sem hagyták el. A többi öt induló közül Chay Blyth még elvergődött valahogy a Jóreménység-fokáig, mielőtt kiszállt volna; a legjobb idő elérésére esélyes Nigel Tetley hajója 1969. május 21-én elsüllyedt (de őt kimentették); a leggyorsabbnak járó 5000 fontra ugyancsak jogosan pályázó Bernard Moitessier pedig – a lelki békéjét megtalálva – erkölcsi okokból úgy döntött, kiszáll a pénzdíjas versenyből. A Horn-fokot elhagyva nem fordult vissza Európa felé, hanem folytatta útját keletnek, és végül 1969. június 21-én Tahitin kötött ki.

A legérdekesebb a hanyatló vállalkozása miatt csak a pénzdíjra hajtó amatőr hajós Donald Crowhurst esete volt, aki ki sem mozdult az Atlanti-óceánról, és két hajónaplót is vezetett. Egy igazit és egy hamisat, amelyben menet közben szándékosan téves pozíciókat adott meg. Ez azonban olyan gyors haladásról számolt be, hogy rögtön gyanússá tette volna egy profi zsűri előtt, amitől egyébként ő maga is rettegett. Talán ez is okozta, hogy mielőtt partot ért volna, mentálisan összeroppant, utolsó naplóbejegyzését 1969. július 1-jén írta, majd öngyilkos lett – a vízbe vetette magát.

A sorrendben harmadikként, 1968. június 14-én rajtoló Knox-Johnston – Suhaili nevű, 32 láb (9.8 méter) hosszú vitorlásával – egyedüliként küzdötte le az akadályokat. Sárgaságtól szenvedett, a víztartálya is tönkrement, a rádiója pedig nem működött, így miután elhagyta Ausztráliát, több mint nyolc hónapon keresztül alig tudott kommunikálni a külvilággal. Legközelebb csak az Azori-szigeteknél adhatott hírt magáról.

Miután 312 napot töltött a tengeren, 1969. április 22-én hajózott be Falmouthba, amikor még Tetley és Crowhurst is versenyben volt. De mert ők nem jártak sikerrel, Knox-Johnston nyerte meg a leggyorsabb teljesítőnek járó 5000 fontos díjat is, amelyet felajánlott az öngyilkos Crowhurst családjának.

„Adódott egy lehetőség, hogy olyasmit vigyünk véghez, amit előttünk még senki sem – emlékezett vissza a most 79 éves legenda. – Ennek nehéz volt ellenállni, ráadásul éppen jókor jött az életembe, mivel huszonkilenc éves voltam, egészséges, erős, profi vitorlás, remek navigátor, és volt egy jó hajóm. Nem tudtam, meg lehet-e csinálni, de képesnek éreztem magam rá. Akkor pedig miért ne vágtam volna neki?”

Sir Robin Knox-Johnston egyébként nemcsak az első ember, aki egyszemélyes vitorlással körbehajózta a földet külső segítség nélkül, hanem a legidősebb is, 2007-ben ugyanisű 68 évesen még egyszer sikeresen teljesítette a kihívást a Velux 5 Oceans Race-en.

Szent Jupáttól a Spirit of Hungaryig

Fa Nándor és Gál József voltak az első magyarok, akik megkerülték a földet. Szent Jupát nevű vitorlásukkal az adriai Opatijából indulva 1986 és 1987 folyamán hajózták körül a földet, útjukról később könyv is született (A Szent Jupát 700 napja). Fa Nándor ezután a szólóvitorlázás felé fordult, 1993-ban ötödik lett a Vendée Globe-on, amelyen 2017-ben harmadszor is elindult Spirit of Hungary nevű, saját készítésű hajójával: 63 évesen a mezőny legidősebb indulójaként 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperc alatt teljesítette a versenyt, majd bejelentette visszavonulását.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!