Súlyos mentális betegséggel küzdött a hétszeres Mr. Olympia-bajnok

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 20:23
Phil Heath meglepő őszinteséggel vallott arról, hogy húsz éven át testképzavar keserítette meg az életét.

Van, hogy a tökéletes sem elég jó. Azt gondolhatnánk, hogy a világ valaha volt egyik legjobb testépítője legalább nagyjából elégedett a külsejével. Ehhez képest a hétszeres Mr. Olympia-győztes Phil Heath a napokban az Instagramján elárulta, hogy húsz évig küzdött testdiszmorfiával, azaz testképzavarral. A mentális betegség lényege nagyon röviden annyi, hogy az illető túlzottan aggódik és szorong egy kicsi vagy nem létező testi hiba, illetve lehetséges megjelenése miatt. A sokak által példaképnek tartott 43 éves testépítő az Instagramon részletesen beszélt a problémáról, és tanulva betegségéből mindenkit arra bátorított, hogy fogadja el önmagát.

„A testképzavar létező probléma, kiszívja a boldogságot a napjaidból, elhiteti veled, hogy nem vagy elég jó, és sohasem éred el a célodat – írta Phil Heath. – Hiába dicsér mindenki, te teljesen figyelmen kívül hagyod. Aki ezzel küzd, az képtelen szeretni önmagát, nem tudja megélni a pillanatot, és arra is képtelen, hogy fogadja mások szeretetét. Ahhoz, hogy ezen túllépj, hálásnak kell lenned azért, amin keresztülmentél, és legfőképpen azért, hogy élsz. Sok nagyszerű adottságod van, de ha a rossz dolgokra koncentrálsz, azzal csak a negatív érzelmeidet táplálod.

Ami igazán ijesztő, hogy még ha el is érsz egy fantasztikus fizikai teljesítményt, akkor is azt érzed, hogy vesztettél. És ez nincs rendben.

Mindenkit arra bátorítok, reggel álljon oda a fürdőszobában a tükör elé, és kezdje el sokkal jobban szeretni magát. Kiabálja is ezt annyira hangosan, hogy az egész teste beleremegjen. Emlékezz arra, hogy élsz, és sokkal többre vagy képes, mint amiről álmodni mersz. Mindig szeresd és tiszteld az életet. Hidd el, hogy értékes vagy!”

A probléma egyébként vélhetően több profi és amatőr testépítőt is érint, főleg, ha állandóan másokhoz hasonlítja önmagát. Ez a mentális problémákon, a szorongáson túl is sok gondot okozhat. Bár a betegséget nem említette, tavaly Arnold Schwarzenegger arról beszélt, hogy sokan azért nyúlnak illegális szerekhez, és teszik kockára az egészségüket, hogy minél nagyobbak és izmosabbak legyenek, miközben a csontjaik és az ízületeik nem bírják a tömegnövekedésükkel járó irreális terhelést.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezt a gyűlölt gyakorlatot nem szabad kihagyni a Mr. Olympia győztese szerint

Csupasport
2024.01.05. 10:44

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

Csupasport
2023.12.15. 18:18

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián

Csupasport
2023.12.09. 08:53

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

A Mr. Olympia legfiatalabb magyar női versenyzőjének céljai: kvalifikáció és diploma

Csupasport
2023.12.01. 13:51

A Mutáns nem akar arrogáns lenni, de úgy érzi, jár neki a speciális meghívó

Csupasport
2023.11.14. 09:34

Több tiszteletet vár a Mr. Olympia új bajnoka

Csupasport
2023.11.08. 07:59
Ezek is érdekelhetik