A Kancsendzönga titka: ahol a csúcstámadás versenyfutás az életért

A magyar hegymászás egyik legjelentősebb kihívása 2023-ban a Kancsendzönga-expedíció lett volna, ám sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Id. Kiss Péter és fia, Kiss Attila ugyan szerencsésen feljutott az 5500 méter magasan fekvő alaptáborig, és ott megkoszorúzták a 2013-ban a hegyen ereszkedés közben eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter emléktábláját.

A családtagok mellett útnak indult volna Győrffy Ákos is, aki tapasztalt hegymászóként arra készült, hogy a magyarok közül harmadikként feljusson a 8586 méteres csúcsra – azonban néhány nappal az indulás előtt, edzés közben a Monte Rosa masszívumnál eltűnt. Amikor az expedíciót szervező Kalifa sajtótájékoztatóján Sarhan Omar (2018-ban Varga Csabával együtt ő helyezte el Erőss és Kiss emléktábláját) különleges előadásban bemutatta a Kancsendzönga titkait, még Győrffy is ott ült mellette, és beszélt a rá váró kihívásról.

Az élet sajnos másként rendelte.

Most májusban lesz tíz éve, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter halálát lelte a hegyen, így érdemes néhány szót ejteni arról, hogy miért olyan nehéz leküzdeni a Kancsendzöngát.

Elöljáróban annyit mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a világ harmadik legmagasabb hegye, Nepál és India között fekszik, öt nagyobb csúcsa van, ebből négy nyolcezres. A XIX. század közepéig egyenesen a világ legmagasabb hegyének tartották. Két évvel a Mount Everest első sikeres mászása után, 1955 májusában jutott fel George Band és Joe Brown a csúcsára.

Összesen 155 palack nélküli megmászást tartanak nyilván, ugyanez az adat az Everestnél 184, a második legmagasabb és egyben talán legveszélyesebbnek tartott K2-nél pedig 208.

Ha az oxigénpalackos kísérleteket is figyelembe vesszük, a Mount Everesten ugyebár néha nagyobb a forgalom, mint a Balatonnál a nyári hőségben: több mint 11 ezren jutottak már fel a világ tetejére, miközben a K2-n 715, a Kancsendzöngán 541 a teljesítők száma.

Ebből is látható, az Everest ma már inkább a jó kondícióban lévő turisták birodalma, a 8849 méteres csúcs történetében 36 sikeres teljesítőre jut egy halálos áldozat. A nepáli úton a IV-es tábor 7950 méteren van, azaz a világ tetejére jutáshoz mintegy kilencszáz métert kell megtenni, és a szakértők vélekedése szerint a sokszor kiszélesedő gerinc miatt ez nem tartozik a legnehezebb csúcstámadások közé. A 8611 méteres K2 mindenképpen nehezebb, viszont ott a IV-es tábor 7900 méteren van, azaz „csak” hétszáz méter az út. Na de itt jön a Kancsendzönga problémája: Sarhan Omar számításai szerint több mint 1100 métert kellene – jobbára igen nehéz körülmények között egy utolsó nekirugaszkodással – megtenniük a hegymászóknak, hiszen a tábor itt 7400 méteren van. Márpedig ha óránként 50 méternyi mászással számolunk, amit sokszor persze nem is sikerül teljesíteni, jól látható, hogy mennyire emberpróbáló kihívás vár mindenkire a csúcs előtt. Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek 2013 májusában csaknem 24 órába telt a feljutás, és erejük fogytával már nem tudtak visszaérni a IV-es táborba.

A statisztikák szerint a Kancsendzöngán – az Everest 36 teljesítőjéhez képest – 11 sikeres mászásra jut egy tragédia, azaz sokkal, de sokkal rosszabb az arány.

Miután id. Kiss Péter és Attila szerencsésen visszaért az alaptáborból, maradt még magyar hegymászó a Himalájában: a Kyocera-expedíció keretében Suhajda Szilárd célja, hogy első magyarként palack nélkül megmássza az Everestet, és a vihar dacára nemrég már elérte a kettes tábort.

Néhány napja pedig egy véleménycikket írtunk a hegymászásról.